Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 2. szám - NEMZETKÖZI KATONAI BIZTONSÁG - Tolnay László: A katonai biztonság jellemzői és dimenziói
kor egy sajátos geopolitikai elméletet hívtak segítségül. E szerint a Szovjetunió — mint szárazföldi hatalom — a világhatalmi státus elérése érdekében szabad kijutásra törekszik a tengereken, s az eurázsiai kontinens peremtérségeinek ellenőrzését tűzte ki célul. Az Egyesült Államoknak tehát alapvető érdeke ezeknek a szovjet törekvéseknek a megakadályozása. Ez a geopolitikai szemlélet nem új az Egyesült Államok politikai gondolkodásában, elemei már a múlt század utolsó negyedétől megtalálhatók az amerikai vagy általánosabban az angolszász szakirodalomban. Különös figyelmet érdemelnek ebből a szempontból A. T. Mahan amerikai admirális és H. J. Mackinder angol földrajztudós munkái.7 Mahan szerint a 30. és 40. északi szélességi fok között húzódó, mintegy 8 000 km hosszú sáv egyfajta „vitatott terület”, amelyért vetélkedés folyik az északi kontinentális hatalom, Oroszország és a délről előretörő tengeri hatalmak között. Ez a vetélkedés mindaddig folytatódni fog, amíg nem érnek el valamiféle rendezést „akár mindegyik fél megelégedésére, akár valamelyik versengő fél feltétlen fölényének elismerése útján. Az Egyesült Államok legfontosabb feladata — vélte Mahan — Oroszország megakadályozása abban, hogy szárazföldi erővel a tengeri erők fölé kerekedjen. Oroszország központját azonban nem lehet elérni, előretörését csak feltartóztatni lehet a szárnyakra gyakorolt nyomás útján. Ehhez Nyugaton elkerülhetetlen az Egyesült Államok szövetsége Nagy-Britanniával és Németországgal, Keleten pedig Japánnal.”8 Mackinder továbbfejlesztette Mahan nézeteit. Felfogása szerint a tengeri hatalmak legfontosabb feladata „Oroszország állandó katonai nyomással történő feltartóztatása”. Abból indult ki, hogy a világ az eurázsiai központból (ide számította Észak-Afrikát is) és két koncentrikus félkörből áll. Az eurázsiai kontinens — amelyet „világszigetnek” nevezett — központjában van a Baren ts-tenger, a Kelet-szibériai-tenger, illetve a Kaspi- tenger és a Bajkál-tó által határolt ,,heartland'’. A koncentrikus kör belső ívét Németország, Ausztria, Törökország, India és Kína képezi, míg a külső ív az Egyesült Államokon, Kanadán, Japánon, Ausztrálián, Dél-Afri- kán és Nagy-Britannián halad keresztül. A történelem folyamán a tengeri hatalommal rendelkező országok sohasem hatolhattak be a „heartland” területére, de később, a tengeri közlekedés fejlődésével és mobilitásuk növekedésével délről már bekerítették azt. Ugyanakkor — mutatott rá Mackinder — a szélességi irányban futó utak és a vasúthálózat kiépülése következtében a szárazföldi hatalomnak is megnőtt a mozgékonysága, amely veszélyezteti a tengeri képességekre támaszkodó periférikus erők pozícióit. Oroszország tehát, amely ellenőrzése alatt tartja a „heartland”-et, fokozódó nyomást fog gyakorolni a belső félkör országaira, amelyet azok csak „növekvő ellennyomással” tudnak semlegesíteni,9 támaszkodva eb42
