Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1988 (15. évfolyam)
1988 / 2. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK-POLITIKAI BIZTONSÁG - Kiss J. László: A biztonság értelmezéséről a nyolcvanas években
olajárrobbanás, a felgyorsult, szerkezetváltás, a pénzügyi, gazdasági hatalom világméretű újraelosztása, a nyersanyagellátás stb. kérdései drámai gyorsasággal állították előtérbe a biztonság gazdasági szempontjait. A biztonság gazdasági elemeinek felértékelődése valójában már a második világháború után nyilvánvaló volt. Nyugat-Európa biztonságát elsősorban gazdasági és katonai kategóriákban fogalmazták meg: egy gazdaságilag gyenge Nyugat-Európa az amerikaiak szemében „veszélyes, forradalmi” Nyugat-Európa volt. Nem véletlen, hogy az amerikai csapatok egy részének kivonása összekapcsolódott az amerikai gazdasági és pénzügyi elkötelezettség fokozódásával, amely egyik tetőpontját a Marshall-segélyben érte el. Ugyanakkor a második világháborút követő évek és a hetvenes évekkel kezdődő fejlődés lényeges különbséget is mutat. Az atlanti központú gazdasági, pénzügyi és katonai rendszer kialakulása a nemzetközi viszonyok bipolarizációjának az intézményesedését jelentette. A hetvenes évek világgazdaságban lezajló folyamatok a politikai és gazdasági megosztottságnak a világ egészére gyakorolt negatív hatásaira hívták fel a figyelmet. A nyolcvanas évek elején a hadászati egyensúly helyreállítására vagy az SDI értelmében az „abszolút biztonság” megteremtésére irányuló törekvések a biztonság katonai elemeinek a túlhangsúlyozódásához, a biztonság militarizálódásához vezettek, olyannyira, hogy a fegyverkezés nem mint a többdimenziós kelet—nyugati konfliktus következménye, hanem mint maga a konfliktus jelent meg.4 A feszültség növekedésével a két világhatalom viszonyában a biztonságpolitika mint hatalompoiitika jelent meg. A biztonságpolitika a külső biztonság értelmében ismét a védelmi politika szinonimája lett, szemben a biztonságpolitika széles értelmezésével, amely a nyugat-európaiak számára a Harmel-jelentés óta az enyhülés és a védelem egységét jelentette. Sőt, a biztonságpolitika magában foglalta az enyhüléspolitika számos felismerését is. Ezek közül említhető például az ellenfél legitim biztonsági igényeinek elfogadása, továbbá annak beismerése, hogy nem létezik biztonság a másik kárára, s hogy az ellenféllel való szelektív vagy korlátozott együttműködés a biztonságpolitika szerves alkotórésze.5 A biztonság militarizálódásának visszahatásaként nem volt véletlen, hogy a nemzetközi biztonságkutatásban a biztonságnak a katonai dimenzióra történő korlátozásával szemben megnövekedtek a törekvések a biztonság újrapolitizálására, illetve a biztonság nem katonai szempontjainak a kutatására. Egy rendkívül figyelemreméltó kutatási irányzat — a kelet—nyugati konfliktus fennmaradását feltételezve — abból indult ki, hogy a béke és biztonság Európában nagyrészt az európaiak és szövetségi rendszereik abbeli képességétől függ, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok 25
