Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 5. szám - MAGYARSÁG ÉS MAGYARORSZÁG-KÉP - Fülöp Mihály: A berlini (potsdami) értekezlet és az európai béke
olasz békekötést az Egyesült Államok és Nagy-Britannia sürgette, a diplomáciai kapcsolatok felvételét Romániával, Bulgáriával, Finnországgal és „bizonyos idő múlva” Magyarországgal 1945. május 27-én a Szovjetunió vetette fel.1 Békét csak elismert kormánnyal lehetett kötni. Sztálin, Churchill és Truman táviratváltásai tanúsítják, hogy a béke előkészítése szorosan összefonódott az olasz fegyverszüneti rendszer felülvizsgálatával, Olaszország indítványozott felvételével az ENSZ-be, annak tisztázásával, hogy milyen státusa lesz a romániai, bulgáriai, magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságoknak (a továbbiakban: SZEB) az európai háború befejezése után, a jaltai nyilatkozat alapján kezdeményezett háromoldalú konzultációkkal, a szabad választások és kormányátalakítások, illetve a diplomáciai kapcsolatok felvételének kérdésével. Az értekezletet megelőző diplomáciai egyeztetés hozta felszínre a taktikai eltéréseket az amerikai és az angol álláspont között, míg Potsdamban épp az olasz és — a magyar kérdést is magában foglaló — a délkelet-európai rendezésről folytak igen éles viták a szovjet és az amerikai—angol küldöttség között. A Foreign Office 1945. május végére dolgozta ki az olasz békeszerződés-tervezetet. Területi és politikai rendelkezéseit július 12-én terjesztették a háborús kabinet elé. Az angolok abból indultak ki, hogy a demokratikus Olaszország gazdasági fejlődésének biztosításával megelőzhetik a „kommunista fordulatot”, elébe vághatnak a „szovjet befolyás” érvényesülésének. Nagy-Britannia baráti kapcsolatra törekedett a leendő nyugateurópai rendszer tagjának tekintett Olaszországgal, ugyanakkor azonban meg kívánta akadályozni az olasz nagyhatalmi igények újraéledését. Be akarta bizonyítani „Olaszországnak és a világnak, hogy az agresszió nem fizetődik ki”, vagyis Olaszországnak fizetnie kell a múltban tanúsított magatartásáért, részvételéért a háborúban Németország oldalán, át kell engednie a vitás területeket, beleértve az olasz gyarmatokat, és jóvátételt kell fizetnie, ami azonban nem mehet a belső stabilitás és a gazdaság rovására. Tekintettel az olaszok „érzékenységére” — s mintegy a „bátorításukra” — meg kívánták könnyíteni Olaszország felvételét az ENSZ-be.2 A brit háborús kabinet elfogadta azt a javaslatot, hogy az olasz békeszerződés-tervezetről még a német békeszerződés előtt négyhatalmi egyezség jöjjön létre, a többi, Olaszországgal hadban álló fél pedig fejtse ki álláspontját esetleg egy kisebb szövetségközi értekezleten. Az olaszok csak a tárgyalások egy későbbi szakaszában kapcsolódhatnának be, észrevételeiket is megtehetnék, de „megkövetelnék tőlük a békeszerződés aláírását a rendelkezések bármilyen jelentősebb megváltoztatása nélkül”.3 Olaszországi politikájában a mielőbbi békekötésen kívül Nagy- Britannia a korai alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartotta szem előtt: addig az angol—amerikai csapatokat sem kívánta kivonni. 167
