Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)

1987 / 1. szám - Pankovits József: A külpolitika szerepe az olasz politikai rendszerben (A politikai rendszer ellentmondásainak megjelenése a külpolitikában)

iyezkedéséről, külpolitikájának alapelveiről a 11. cikkely rendelkezik. ,.Olaszország elveti a háborút, mint más népek szabadsága megsértésének és mint a nemzetközi viszályok megoldásának eszközét: — más népekkel azonos feltételek mellett — elfogadja szuverenitásának szükséges korlátozását olyan rendszer létrehozása érdekében, amely biztosítja a nemzetek közötti békét és igazságot; előmozdít és támogat ezen célokra irányuló nemzetközi szervezeteket.”

A 11. cikkely időszerűségét nem kell különösebben hangsúlyozni. Az 1947-es alkotmányban vállalt kötelezettségek lehetővé teszik, hogy Olaszország a népek közötti béke és barátság tényezőjévé váljék a nemzetközi szintéren. 1947 utáni fejlődésében és történetében azonban Olaszország hosszú időn keresztül nem tudta valóra váltani az alkotmány által rögzített külpolitikai alapelvet. A hivatalos Olaszország részt vállalt az Északatlanti Szövetség létrehozásában, és nemzeti érdekeit alárendelte a NATO- nak.

Az OKP a hidegháború időszakában is képes volt arra, hogy az olasz közéletben — a parlamentben és más politikai fórumokon — fellépjen a külpolitika pozitív elemeinek védelmében, a béke fenntartásáért, a népek közötti megértés és párbeszéd fejlesztéséért. Ebben a törekvésben az OKP esetenként és egyes időszakokban együtt tudott működni nemcsak a szocialista párttal, hanem a kereszténydemokrácia egyes áramlataival és más haladó erőkkel is.

Az alkotmányos elveken alapuló intézményi szabályozás kiterjed a társadalmi és politikai élet egészére: a köztársasági elnök megválasztására, a parlament két házának, a kormány és a helyhatósági közigazgatási szervek összetételére, az igazságszolgáltatás szerveinek tevékenységére ugyanúgy, mint az állami vállalatok és intézmények vezetőinek kijelölésére, illetve a (bel- és kül) politikai döntések meghozatalára.

Nyilvánvaló, hogy mindez elvi sémának tekinthető, amelynek konkrét végrehajtását a politikai hatalom ellenőrzi. Ez utóbbi, bár sajátosan, szintén' az alkotmányosságot tartja alapvető krédójának, de tőkés osztályjellegénél fogva eltekint az alkotmány széles társadalmi összefogást tartalmazó szellemétől, és az össztőkés érdekeket helyezi előtérbe. Ennek alapján a törvényhozásban, a fő politikai (így a külpolitikai) kérdések eldöntésében a tőke szempontjai, a nemzetközi tőkés elkötelezettségekből fakadó érdekek érvényesülnek.

Az alkotmány és a ráépülő politikai rendszer legnagyobb korlátja, az alkotmányos programok és perspektívák kibontakozásának fő akadálya a kereszténydemokrata párt (DC) és az általa képviselt erők politikai hatalmának burzsoá osztályjellege. Ez a hatalom az alkotmányban kifejezett kompromisszum visszahúzó és konzervatív elemeit erősítette. Ivlin58