Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
békekezdeményezésével”, amelynek keretében 1984. május 22. és 1986. áprilisa között Argentína, Görögország, India, Mexikó, Svédország és Tanzánia immár harmadszor szólította fel az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót a nukleáris kísérletek beszüntetésére. Felajánlották jószolgálatukat is, hogy segítenek a moratórium betartását ellenőrző mechanizmus kidolgozásában. E felhívások lényege megegyezik az el nem, kötelezettek állásfoglalásával és több semleges, el nem kötelezett és egy NATO- állam összefogását testesíti meg, s azt mutatja, hogy a mozgalom álláspontját külső erők is támogatják. A fejlődő világban kialakult konfliktushelyzetek kérdésében a mozgalom továbbra is képes egységesen fellépni, és többségében pozitív, anti- imperialista álláspontot alakít ki. A korábban súlyos tehertételt jelentő konfliktusok esetében annak elősegítését tekintik feladatuknak, hogy azok bilaterális vagy regionális keretekben, politikai eszközökkel rendeződjenek, és semmiképpen se mérgesedjenek tovább. Ennek megfelelően visszautasítják azokat a kísérleteket, amelyek a szabadságukért küzdő népek harcát csak a kelet—nyugati konfrontáció részének tekintik, és megtagadják tőlük azt a jogot, hogy maguk döntsenek sorsukról, hogy érvényt szerezzenek jogos törekvéseiknek. A mozgalom a fennállása óta mindig következetesen támogatta és támogatja a nemzeti felszabadító mozgalmak harcát, azokat az erőket, amelyeket az Egyesült Államok mai kormányzata a ,,terrorizmus erőiként” tart nyilván. Az el nem kötelezettek ezúttal először tartották szükségesnek, hogy a nemzetközi terrorizmus kérdésében állást foglaljanak. Álláspontjuk lényege: a terrorizmus, legyen az egyéni, csoportos, állami szintű vagy más formájú világméretű eszkalációval fenyeget, „ártatlan emberek életét oltja ki, veseélybe sodorja az alapvető szabadságjogokat, és növekvő pusztító hatást gyakorol a nemzetközi kapcsolatokra, bizonyos esetekben államok területi integritását, illetve biztonságát is veszélyezteti”.42 A mozgalom tagországai elítélnek minden terrorista cselekményt, és arra szólítanak fel, hogy minden lehetséges jogi eszközzel számolják fel azt. Ugyanakkor különbséget tesznek a terrorista cselekmények és a nemzeti felszabadító mozgalmak jogos harca között, leszögezve, hogy „a gyarmati, fajüldöző rendszerek és más idegen elnyomás és megszállás alatt élő népek jogos harca és elnyomóik elleni felszabadító mozgalmaik — különösen Dél-Afrika, Namíbia és Palesztina népei — amelyek önrendelkezésükért és függetlenségükért harcolnak az ENSZ-alapokmány és az el nem kötelezettség elvei alapján, semmiképp sem tekinthetők terroristáknak, és semmiképpen sem azonosíthatók a terrorizmussal”.13 A terrorizmus lényegének megfogalmazásakor figyelembe vették a líbiai tapasztalatokat 115
