Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)
1987 / 1. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Változás és folytonosság az el nem kötelezettek mozgalmában (Az el nem kötelezettek hararei csúcskonferenciájáról)
és a függetlenné vált fiatal államok elleni, állami szinten támogatott felforgató cselekményeket. A helyi konfliktusokkal foglalkozva a legnagyobb figyelmet a délafrikai térségre fordították, ahol a helyzet leginkább a „hadiállapot” kifejezéssel jellemezhető. Az el nem kötelezettek az ott kialakult körülmények tarthatatlanságára elsősorban a konferencia helyszínével és a téma kiemelt kezelésével kívántak utalni, nyomást gyakorolva a változás kieszközlésére. Ugyanakkor kerülni akarták az éles összetűzést az Egyesült Államokkal, mert úgy vélték, hogy az nem szolgálná a rendezést, a frontországok, köztük Zimbabwe érdekeit. Mugabe az el nem kötelezettek elnökeként arra törekedett, hogy a mozgalom egészének érdekeit képviselje, és az értekezleten ennek figyelembevételével foglalkozzanak a dél-afrikai régióval. A dokumentumban a fajüldöző pretoriai rendszert nemcsak a probléma gyökereként jelölték meg, hanem a nemzetközi terrorizmussal is összefüggésbe hozták agressziós, terrorista és a zsoldosokat támogató tevékenysége miatt. Megállapították, hogy mindaddig, amíg az apartheid létezik, nem lehet béke, stabilitás és biztonság a régióban, ezért a dél-afrikai népek harcának még fokozottabb közös támogatása mellett kötelezték el magukat. Bírálták a nyugati hatalmakat a fajüldöző rendszer táámogatásáért, különösen elítélték; az Egyesült Államok „konstruktív elkötelezettségi” politikáját, amely „segítette és bátorította Pretoriát a nemzetközi közösséggel szemben, és agresszív cselekményekre ösztönözte a szomszédos országok ellen”.14 Üdvözölték hogy ezt a politikát egyre erőteljesebben ítélik el magában az Egyesült Államokban is. Ugyancsak állami terrorizmusként értékelték és mélységesen elítélték az dél-afrikai rendszer frontországok elleni agresszióit és destabili- zációs kísérleteit. A frontországok közül az el nem kötelezettek elsősorban Angolát biztosították támogatásukról, nemcsak a megszálló dél-afrikai csapatok teljes, feltétel nélküli kivonását és megfelelő kártérítést követelve, hanem állást foglaltak a fokozódó amerikai beavatkozással szemben is. Elítélték és a belügyekbe való megengedhetetlen beavatkozásnak minősítették az ún. Clark-módosítás visszavonását, az UNITA nevű ellen- forradalmi szervezetnek nyújtott amerikai támogatást, köztük a Stinger rakéták szállítását és az UNITA vezetőjének, Jonas Savimbinek meleg fogadtatását az Egyesült Államokban. A jelenlegi amerikai kormányzat politikájából való kiábrándulásukat jelzi, hogy kijelentették: az Egyesült Államok elvesztette hitelét és jogát, hogy közvetítő szerepet töltsön be az ENSZ Biztonsági Tanácsának 435/1978. sz. határozatának megvalósításában. Ugyanakkor pozitívan értékelték és támogatták az angolai kormány rugalmas diplomáciai tevékenységét, amely a dél-afrikai térség problémáit békés eszközökkel, tárgyalások útján óhajtja rendezni. 116