Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1987 (14. évfolyam)

1987 / 1. szám - Géczi Gábor: A volt kormányfők tanácsának (InterAction Council) tevékenységéről

Az Interakció Tanács 4., hakonei ülésszaka végül foglalkozott a nem­zetközi terrorizmus kérdésével is, mégpedig ugyancsak egy jelentés alap­ján, amelyet Misáéi Pastrana Borrero, volt kolumbiai elnök készített né­hány szakértő bevonásával. Az IAC tagjai komoly aggodalmuknak adtak hangot a terrorista te­vékenységek élénkülése miatt, és üdvözölték az ENSZ 1985. évi közgyű­lésének a terrorizmus felszámolására irányuló állásfoglalásait. Nemzetkö­zi összefogásra szólítottak fel, és sürgették a kormányokat, hogy megelő­ző intézkedések segítségével — ideértve az egymás közti információcserét is — fokozzák éberségüket. Egyetértettek a kollektív akciók szükséges­ségével, de jelezték, hogy ügyelni kell az egyes országok szuverenitásá­nak sérthetetlenségére és az ideológiai elfogulatlanságra. Felmerült a tárgyalás során! — A kormányoknak ugyanazon törvényes jogokat kellene alkalmaz­niuk a repülőgépek védelmére is, mint amelyek a külföldi nagykövetsé­geik és más külföldön lévő kormányintézményeik esetében irányadóak. — A felelős kormányok ítéljék el a terrorizmus valamennyi formá­ját, és egyértelműen határolják el magukat tőle. — E veszélyes jelenség felszámolásához elsősorban a terrorizmus ki­váltó okait kell megszüntetni. — Megengedhetetlen, hogy bizonyos körök a gyarmati felszabadító és a nemzeti függetlenségi harcokat terrorista cselekményeknek minő­sítsék. — Veszélyesek és határozottan elítélendők azok a törekvések, ame­lyek a terrorizmust az állami politika rangjára emelik, és arra használják fel, hogy más országok belügyeibe beavatkozva korlátozzák azok szuverén jogálj saját társadalmi és kormányzati rendszerük megválasztására. A hakonei ülés végén az Interakció Tanács — az előző plenáris ülé­sekhez hasonlóan — a végrehajtó bizottságot bízta meg a 4. ülést követő akciók koordinálásával. Eredmények, lehetőségek A volt kormányfők Interakció Tanácsának eddigi 3 éves tevékenysége alapján úgy tűnik, hogy a közelmúltban visszavonult politikusok jórészt csupán megismételték azokat az aggodalmakat és megoldási elképzelése­ket, amelyekkel a jelenleg kormányzók is tisztában vannak. Ez annak tudható be, hogy sajnos ezeket a gondokat még nem sikerült leküzdeni, viszont megoldásuk nélkül nem lehet továbblépni a fejlődés útján, sőt a súlyosbodó problémák létünket fogják fenyegetni. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom