Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Balázs József: A neokonzervativizmus jelentkezése a külpolitikában
nősz szellemek” lázas kutatása.”12 Mihail Gorbacsov a jelenlegi helyzetből kivezető utat is jelzi: „Miként reagáljunk az ilyesmire? Minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, hogy véget vessünk a mai kedvezőtlen folyamatnak a kétoldalú kapcsolatokban, haladnunk kell a fegyverkezési verseny megszüntetése, a leszerelés felé. Ez megfelelne mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok érdekeinek.”13 Az amerikai neokonzervativizmus megítélése szerint természetesen a keleteurópai szocialista országok is a „rosszak” kategóriájához tartoznak, és részei „a gonoszság birodalmának”. Ezzel kapcsolatban ne legyenek illúzióink. A Rea- gan-kormányzatban is van annyi reálpolitikai érzék, hogy differenciáltan kezeli Kelet-Európát, bár az emberi jogok problémakörét változatlanul túlhajtja. Mivel a szocialista országok - az egység mellett - különböznek is egymástól, az amerikai differenciálási politika mindaddig nem jelent problémát, ameddig nem irányul a Szovjetunió ellen, illetve nem törekszik az egyes szocialista országok egymás ellen fordítására. Az utóbbi törekvéseket egyértelműen vissza kell utasítani. A neokonzervativizmus ideológiájából és politikájából következik a milita- rizmus bel- és külpolitikai jelentkezése. A militarizmus a katonai ipari komplexum létezésében és elkülönült érdekeiben gyökerezik.14 A militarizmus lényeges eleme és megnyilvánulási formája az irracionális fegyverkezési verseny, a katonai kiadások állandó emelése, a szociális szféra háttérbe szorítása, a fegyverzetcsökkentési tárgyalások elhanyagolása vagy a látszat-tárgyalásokra való törekvés. De a militarizmus talán akkor a legveszélyesebb, amikor a neokonzervatív körök azt sugallják, hogy a katonai erő - főleg a katonai erőfölény - mindenható, mert ettől függ a „szabad világ” s az egyén szabadsága, biztonsága és az emberiség békéje. Ez történik most az Egyesült Államokban, ezzel manipulálják az emberek millióit, miközben másokat vádolnak militarizmussal (a Szovjetuniót és a szocialista országokat bírálják emiatt). A Militarismus tehát nem egyszerűen katonai jelenség - már a XIX. században sem csak az volt -, hanem mindenekelőtt olyan politika, amely egyfelől a katonai erőre és annak mítoszára építkezik másfelől olyan politika, amely arra törekszik, hogy a potenciális és aktív katonai erőt bel- és külpolitikává konvertálja, nemcsak háborús, hanem relatíve békés viszonyok között is. Napjainkban - főleg az Egyesült Államokban - az egyéni szabadságjogok és a polgári demokratikus társadalmi rend fennmaradásának biztosítékaként kezelik ezt a tényezőt. Ahogyan Ronald Reagan patetikusan megfogalmazta: „Az ifjú amerikaiak újra büszkén viselik egyenruhájukat és szolgálják a zászlót.”15 Az utóbbi hónapokban ismét erőteljes vita bontakozott ki a nemzetközi sajtóban a revansizmussal kapcsolatban.16 Szerepe van ebben annak, hogy az amerikai neokonzervatív ideológiai és külpolitika komoly bátorító hatást gyakorol a nyugat-európai, mindenekelőtt a nagy-britanniai és NSZK-beli neokonzervatív erőkre. A revansizmusban közvetlenül nem érdekeltek és érintettek az előbbiek, az utóbbiak, viszont igen: ez megfelel a nyugatnémet konzervatívok azon ideologikus koncepciójának, amely a „birodalmi Németország” hamis és történelmietlen világszemléletét újból fel kívánja eleveníteni. Ez pedig veszélyezteti az 92
