Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Balázs József: A neokonzervativizmus jelentkezése a külpolitikában
Nem megalapozatlan az a következtetésünk, hogy az amerikai „küldetés- tudat” szülte kemény és ideologikus erőpolitika részben Nyugat-Európa ellen is irányul. Nyugat-Európa az Egyesült Államok vezette tőkés szövetségi rendszer szilárd és hű tagja, de vannak olyan sajátos önérdekei, amelyek nem mindig vagy nem teljes egészében esnek egybe - még a konzervatív kormányok esetében sem - az Egyesült Államok érdekeivel. Ezek valóságos ellentétek forrásai a két tőkés erőközpont között. Amerika sohasem kedvelte ezeket az érdekeltéréseket, sőt ellentéteket, de a neokonzervatív amerikai vezetés különösen nem kedveli Nyugat- Európának a relatív cselekvési autonómiára való törekvését. Ennek megfelelően komplex - biztonsági, katonai, gazdasági, politikai, pszichológiai - nyomást igyekszik gyakorolni Nyugat-Európára. Ennek a nyomásgyakorlásnak új formája az ún. csendes-óceáni effektus. Ennek lényege, hogy Amerika demográfiai, gazdasági súlypontja egyre jobban a nyugati partvidékre tevődik át. A csendes-óceáni medence országaival lebonyolított amerikai kereskedelem ma nagyobb az ameri kai-nyugat-európai kereskedelemnél. A növekedés üteme a jövőben is az előbbi területen lesz nagyobb. Az amerikaiak számára természetes, hogy mindinkább bekapcsolódjanak a csendes-óceáni tevékenységbe. Ez „új modellt” jelent az amerikai külső orientációban is.9 De hát mi lesz Nyugat-Európával ? Garantált lesz-e Nyugat-Európa biztonsága, nem marad-e ki esetleg a jelenlegi ipari modernizációból, a csúcstechnika tömeges elterjedéséből? Ezek részben valóságos veszélyek, amelyeket azonban az amerikai vezetés tudatosan igyekszik fölnagyítani. Ezáltal azt sugallja, hogy Nyugat-Európa nem marad magára, ha mindenben követi az Egyesült Államokat, ha hű marad az atlanti szövetség eszméjéhez, de a hűség mibenlétét az Egyesült Államok mindenkori kormánya értelmezi és határozza meg. Végső soron az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy Nyugat-Európa legyengüljön, magára maradjon, de az érdeke, hogy az amerikaiak által kezelhető legyen. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa között - a lényegi egység mellett - legalább három alapvető kérdésben komoly viták és nézeteltérések vannak: 1. Világpolitikai kérdések. Nyugat-Európa arra törekszik, hogy relatív cselekvési önállósága legyen a világpolitikában, saját arculattal szerepeljen. Érdekeltséget tanúsít a kelet-nyugati együttműködésben, a problémák, konfliktusok tárgyalásos rendezésében. Megértőbb a fejlődő világ égető problémái iránt, mint az Egyesült Államok. 1985-ben ez világosan kitűnt Nicaragua ügyének eltérő kezelésében. A neokonzervatív Reagan-kormányzat nem nézi jó szemmel ezeket a nyugat-európai törekvéseket, még a konzervatívak által kormányzott országok esetében sem. 2. Világgazdasági kérdések. Az Egyesült Államok az 1960-as évek elejétől több fontos gazdasági területen relatív hátrányba került a dinamikusan fejlődő Nyu- gat-Európával szemben. Részesedése a tőkés világ bruttó termelési értékéből 5 3 százalékról 3 5-re esett vissza, és az amerikai ipar növekedési üteme is elmaradt Nyugat-Európa legfontosabb országaihoz viszonyítva. Az 1980-as évek elejétől 89
