Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Katona Magda: Nemzeti kérdés és nemzeti hagyományok a forradalmi Afganisztánban
Az ellenségeskedés azonban nem csökkent. Mindkét fél folytatta az éles propagandaháborút, majd gazdasági harc kezdődött a két ország között. A pakisztániak 1947 elejétől számtalan akadályt gördítettek a Karacsi kikötőjén át szállított afgán tranzitáruk útjába. Hamarosan súlyos atrocitásokra, harci cselekményekre is sor került. Mindennapossá váltak az összetűzések a törzsi harcosok és a pakisztáni kormánycsapatok között. A hadműveletek során a pakisztáni légierő afgán falvakat bombázott. A súlyos incidens következtében a Lója Dzsirga rendkívüli ülése határozatot hozott, miszerint az afgán kormány semmisnek tekinti az 1893-as Durand-szerződést, valamint az 1919-es rawaipindii szerződésnek és az 1921-es angol-afgán egyezménynek a pastunok státusát érintő kitételeit, és megszavazta a Pastunisztánért vívott harc fegyveres támogatását. 1949. augusztus 12-ére összehívták a pastun törzsek Lója Dzsirgáját, és ezen határozatot hoztak, hogy Pastunisztán teljes függetlenségének kivívásáig folytatják a harcot. A pastun nemzeti mozgalom militánsai eljutottak az Indus partjáig, és ott kitűzték a pastun nemzeti zászlót. Ennek évfordulóját, mint Pastunisztán napját évről évre megünneplik Afganisztánban. A válság 1951-ben tetőzött, amikor a pakisztáni kormányzat nagy erőket összpontosított a pastun és beludzs nemzeti mozgalom leverésére. Gazdasági blokád alá helyezte Afganisztánt. Elzárták a Karacsi kikötőjéhez vezető afgán tranzitáruk útját, megkísérelték a határ lezárását. Támadták egymás külképviseleteit, végül hazahívták a nagyköveteket. A helyzetet súlyosbította 1951 októberében a pakisztáni miniszterelnök elleni halálos kimenetelű merénylet, amelyet egy afgán követett el. A két ország között nyílt hadi helyzet alakult ki, melynek megszüntetésében nemzetközi békéltető bizottság közvetített. Afganisztán és Pakisztán viszonya ezután is feszült maradt. A pakisztáni kormányzat 1955-ben megszüntette a nyugat-pakisztáni tartományok közigazgatási egységeit, és egy tartománnyá szervezte őket. Daud kormánya azonnal tiltakozott emiatt. A Durand-vonal mindkét oldalán összecsapásokba torkolló tüntetések zajlottak. Az afgán Lója Dzsirga ismételten elismerte Pastunisztánt mint önálló államot. Ellenakcióként a pakisztáni rádió pastu nyelvű adása olyan felhívásokat tett közzé, hogy az afganisztáni afgánok is csatlakozzanak Pastunisztánhoz. A második világháború utáni években kezdődött afganisztáni belső válságok Daud felszínes modernizációs intézkedéseinek hatására sem enyhültek, és az ötvenes évek végére minden addiginál kifejezettebb formában jelentkeztek. Az afgán kormánynak kapóra jöttek a határ menti törzsi incidensek. 1959 végén a Szafi törzs és a nurisztániak között bontakozott ki harc a határ mindkét oldalán. 1960-ban a Mangal törzs kelt fel. A harcok átterjedtek Dir, Badzsaur és Tirah körzetébe. A harcoló törzsek megsegítségére Daud reguláris csapatokat küldött. Afgán katonaság szállta meg Dir, Badzsaur és Tirah térségét. Válaszul 1961-ben Pakisztán lezárta a határt. Az Indus-völgyi meleg legelők ezzel nomádok százezrei elől záródtak el, akik új legelőket kaptak Dél- és Kelet43