Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Katona Magda: Nemzeti kérdés és nemzeti hagyományok a forradalmi Afganisztánban
25, Pakisztán területének pedig 42 százalékát foglalják el, a lakosságnak csupán 2, illetve 4 százalékát alkotják! Ami a Pastunisztán- és Beludzsisztán-kérdéssel kapcsolatos afgán álláspontot illeti, az idővel ugyancsak igen jelentős változáson ment keresztül. Abdurrahman emír, bár szólamaiban támogatta a törzsi sáv antikolonialista harcát, nem rúgta fel a Durand-szerződést, mert a pastun törzsek túlzott támogatása, megerősödése ellentétben állt volna modernizációs törekvéseivel. 1905- ben Habibulla emír is elismerte. Ekkoriban azonban a Durand-szerződést még demarkációs vonalnak, „a felelősség zónái határáénak, vagyis az érdekövezeteket egymástól ideiglenesen elválasztó tűzszüneti vonalnak tekintették. A Durand-vonalat első ízben 1919-ben a rawalpindii békeszerződésben említették határként, melynek ötödik pontja értelmében „az afgán kormány tiszteletben tartja a korábbi emír által elismert indiai-afgán határt”.- Az 1921-es angol-afgán szerződésben hasonló megfogalmazás található. A Pastunisztán-kérdés megítélésében a fordulat 1933-tól fokozatosan következett be. A második világháború eljövetele, annak felismerése, hogy a brit gyarmati uralom nyilvánvalóan végnapjait éli, a pastun földek felszabadítását ismét elérhető közelben láttatták. Az afgán uralkodó körök a második világháború végéig Nagy-Afganisztán keretében képzelték el a gyarmati uralom alól felszabaduló pastun terület jövőjét. A brit világbirodalom gazdasági vérkeringésébe bekapcsolt, lényegesen fejlettebb Északnyugati Határtartomány számára azonban a világtól elzárt Afganisztánhoz való csatlakozás nem jelentett túlzottan nagy vonzerőt. A pastun nemzeti mozgalom harcának támogatása propaganda- frázis maradt, valójában óvakodtak nyílt fegyveres konfliktusba keveredni a brit imperializmussal. A megváltozott körülmények hatására a második világháború végétől az afgán nacionalista körök a független Pastunisztán megalakításának koncepcióját kezdték támogatni. Pakisztán megalakulása azonban új helyzetet teremtett a térségben. Az új, vallási alapon konstruált állammal szemben Pastunisztán függetlenségének kivívása nem tűnt lehetetlennek. Ugyanakkor a második világháború után Afganisztán addigi történelmének legsúlyosabb gazdasági és politikai válságát élte át, melyről az uralkodó körök radikálisabb Pastunisztán-politikával igyekeztek elterelni a néptömegek figyelmét. Az afgán kormány az első perctől tiltakozott Pakisztán megalakítása ellen, és nem ismerte el az új államot. Sah Mahmud, az akkori miniszterelnök dzsihadot, „szent háborút” hirdetett Pakisztán ellen, és katonai segítséget ígért a határ menti törzseknek, ha harcolnak a szomszédos állam ellen. Mikor Pakisztán 1947 szeptemberében ENSZ-tagságért folyamodott, Afganisztáné volt az egyetlen negatív szavazat. „Míg a Pastunisztán-kérdés megoldatlan Pakisztán nem csatlakozhat a békés nemzetek közösségéhez” - hangzott az afgán álláspont.8 Ennek ellenére az afgán kormány az év végén visszavonta nemleges szavazatát, és diplomáciai elismerésben részesítette Pakisztánt. 42
