Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Katona Magda: Nemzeti kérdés és nemzeti hagyományok a forradalmi Afganisztánban
örököseinek. Az árja fajelmélet azonban nem hatott rájuk. Egyes csoportjaik inkább britellenességük miatt rokonszenveztek a hitleri fasizmussal. Mivel belpolitikai gyakorlatuk arra irányult, hogy további népcsoportok asszimilálódjanak, sajátítsák el a pastu nyelvet, elfogadták, hogy egy nemzet több rasszból tevődik össze. Az afgánság meghatározásánál sem nyelvi, sem faji, sem állampolgársági kritériumokat nem tekintettek döntőnek. Azt hangoztatták, hogy bárki lehet afgán, aki afgán nemzeti érzésekkel és megfelelő emberi tartással rendelkezik, vagyis megfelel az „afghaniet” morális követelményeinek. Az afghaniet a sariaton és a Pakhtunwalin alapul, de ugyancsak amorf fogalom, amelynek fő ismérve a nemzeti érzés. Eszerint lehet jó afgán egy hindu is - aki természetesen nem követi sem az iszlám, sem az afgán törzsi szokásjog előírásait -, ha afgán hazafias érzéseket táplál. 1933-ban látott napvilágot az a rendelet, mely minden állami hivatal betöltését a pastu nyelv ismeretéhez kötötte, és előírta, hogy az állami tisztviselőknek mindenütt pastu nyelvtanfolyamokat kell szervezni. 1936-tól a pastut az ország hivatalos nyelvének minősítették. Az oktatás ettől az esztendőtől kezdve elvileg kétnyelvű lett. A pastunizáció az oktatáspolitikára az iskolahálózat-fejlesztési politika révén is rányomta bélyegét. Még 1977-ben, közvetlenül a forradalom előtt is csupán 1185 iskola működött az országban. Megoszlásuk igen egyenetlen volt; a nagyvárosokba és a déli vidékekre koncentrálódtak, ahol az afgánok egy tömbben élnek. Nemzetiségi oktatás a forradalomig egyáltalán nem létezett. Az intenzív pastunizáció ellenére, 1978 áprilisában is érvényes volt a Kabul Times glosszaírójának 1964-ben tett megállapítása: „Ha az állam évtizedekig arra összpontosítaná minden energiáját, hogy az ország pastuul nem tudó lakossága akár csak pár szót megtanuljon, akkor sem érné el a célját. . .”3 A politikai gyakorlatban az afgán nemzet fogalmát először az 1964-es alkotmány határozta meg világosan. Eszerint Afganisztán minden állampolgára nyelvétől és vallásától függetlenül afgán. „Afganisztánban számos nyelven beszélnek, melyek közül a pastu és a dari a hivatalos nyelvek” fogalmazták meg, külön hangsúlyozva a pastu első helyét. Csak a pastu minősült „nemzeti nyelvnek”. Az 1977-es alkotmány pedig már „egységes afgán nemzetnek” minősítette az ország lakosságát.4 Ezzel szemben lássuk, hogyan festett az „egységes afgán nemzet” valójában! Reiszner már 1949-ben, a Pastunisztán-válság idején történeti szempontok alapján azt állította, hogy az afgán nép nemzetté válása teljes mértékben befejeződött.5 A magunk részéről vitatjuk ezt a megállapítást. Nem állítható ugyanis, hogy akár az afgán etnikum kialakulása, akár nemzetté válása befejezettnek lenne tekinthető. Ami pedig az utóbbit illeti, az afgán társadalmat napjainkig prekapita- lista elemek dominanciája jellemzi. Embertani szempontból azonban kétségtelen, hogy a különböző nemzeti39
