Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Réti György: A mediterrán térség és Európa
ségét igazolja, hogy meg kell akadályozni egy szovjet agressziót Görögország és Törökország ellen... A szovjet tengeri fenyegetés komolyan gátolja az Egyesült Államok akciószabadságát a mediterrán térségben és a Közel-Keleten.”22 Vittorio Marulli admirális, az olasz haditengerészet vezérkari főnöke az amerikai, olasz, francia és angol békefenntartó erők balul sikerült libanoni akcióját is a Szovjetunió feltartóztatásának szükségességével magyarázta.23 A fokozódó „szovjet veszélyről” szóló tézist még a józanabb nyugati szakértők is megkérdőjelezik. Alvin J. Cottrell amerikai professzor a mediterrán térség stratégiai és katonai helyzetével foglalkozó tanulmányában ezeket írja: „A szovjet földközi-tengeri erő az amerikai VI. flottával együtt a »zászlóvivő« szerepét tölti be. A szovjet egység - bár rendelkezik támadó képességgel - alapvetően az amerikai flotta erőfeszítéseinek ellensúlyozására szolgál.”24 Hasonló következtetésekre jut egy másik amerikai professzor, Alvin Z. Rubinstein „A Szovjetunió és a kelet-mediterrán térség 1968-1978 között” című tanulmányában, amelyben egyebek között megállapítja: „Moszkva úgy véli, hogy a túlfegyverkezés a kelet-mediterrán térségben káros lehet politikai céljai szempontjából. . . Ezért van az, hogy Görögország és Törökország sokkal nyugodtabb álláspontot képvisel a szovjet katonai jelenlétet illetően, mint nyugat- és észak-európai partnereik. . ., és jelenleg a NATO egyetlen déli tagországa sem lát semmiféle szovjet veszélyt, amely fenyegetné nemzeti létérdekeit.”25 Miután a szerző ismerteti a szovjet-görög és a szovjet-török kapcsolatokban az 1970-es években végbement gyors és pozitív fejlődést, az alábbi következtetésekre jut: — A szovjet lépéseket a mediterrán térségben inkább politikai, semmint katonai megfontolások határozzák meg. — A NATO déli szárnya elsősorban magán a szervezeten belül kialakult feszültségek következtében gyengült meg. — A szovjet katonai jelenlét erősítése nem okozhat olyan közvetlen és egyenes fenyegetést a szövetség jövője számára, mint azok a mély gazdasági, társadalmi és politikai problémák, amelyek a déli szárny tagországait jelenleg gyötrik, beleértve Olaszországot és Portugáliát is.26 Teljes mértékben egyet lehet érteni az amerikai professzor fenti következtetéseivel, ám nem mondható el ugyanez az alábbi végkövetkeztetéséről: „A mediterrán térség biztonságának kulcsa a stabil [NATO] déli szárny.”27 Ebben a kérdésben sokkal inkább egyetérthetünk a szovjet Lev Bezimensz- kij következő megállapításával: „A mediterrán térségnek nem a NATO déli szárnyává, nem hadműveleti területté, hanem az enyhülési folyamat déli szárnyává kell válnia.”28 Az 1980-as évek közepén újra kiéleződtek a görög-török ellentétek. A két „rivális szövetségest” mindenekelőtt a ciprusi kérdés állítja szembe. Ezt tovább bonyolította az „Észak-ciprusi Török Köztársaság” kikiáltása 1983-ban, amelyet 26
