Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 5. szám - Györke József - Bessenyei Zoltán: A Közel-Kelet 1986 őszén
létezik, amelyek még inkább szétzilálják az arab országok megrendült sorait. Az iraki-szíriai szembenállás, az iraki-iráni háború gyökeresen eltérő megitélése, a nyugat-szaharai kérdéshez való viszonyulás, Algériának és Marokkónak függetlenségük elnyerése óta fennálló ellentétei lényegében hatalmi vetélkedésre vezethetők vissza, ám tartósan megosztó jellegük vitathatatlan. Érdemes külön megvizsgálni a Szilárdság és Elutasítás Frontjának a helyzetét. Ismeretes, hogy Szíria, Algéria, Líbia, a JNDK és a PFSZ azért hozta létre e tömörülést, hogy megakadályozza a' Camp David-i politika sikerét, azaz a különutas megállapodások tervezett folytatását. Létrehozóik azonban e tömörüléstől azt is remélték, hogy szövetségük az Izrael elleni közös harc legfőbb bázisává és katalizátorává válhat. Időközben azonban a köztük levő ellentmondások annyira elmélyültek, hogy már nemcsak eredeti céljaik elérésének esélyei hiúsultak meg, de még a kétoldalú kapcsolatok normális rendszere is megrendült. Szíria és a PFSZ vezetésének ellentétei szinte kibékíthetetlennek látszanak. Algéria és Líbia kapcsolatai is megromlottak a marokkói-líbiai államszerződés, határproblémák és egyéb nem elvi jelentőségű ügyek miatt. A JNDK-ban bekövetkezett januári belső harcok és hatalomátvétel miatt a Szilárdság Frontjának a jemeni rendszerrel meglevő korábbi zavartalan kapcsolatai sem felhőtlenek. A közel-keleti térség önálló életet élő „alválsággóca” az immár hetedik éve különböző hevességgel folyó iraki-iráni háború, amely nemcsak az arab világot gyengíti, de a kelet-nyugati kapcsolatoknak is neuralgikus pontja. A két ország katonai konfrontációja egyrészt az arab országokat megosztó tényező, másrészt kedvező lehetőségeket nyújt az Egyesült Államok számára politikai, katonai terveinek a megvalósításához, térségbeli katonai jelenlétének fokozásához. A szocialista országok álláspontja a háború kérdésében változatlan: a politikai rendezést tartják az egyedüli járható útnak, mindkét ország alapvető érdekének és egyúttal a nemzetközi biztonság követelményeivel is összhangban levő megoldásnak. Az arab országok megosztottságára tett utalások érzékeltetik, hogy az arab világ korábban egységes kezelése történelemszemléletünk esetenként sematikus, leegyszerűsítő vonásaira vezethető vissza, és nem állta ki az idők próbáját. Igaz, ehhez azt is hozzá kell fűznünk, hogy ma már az arab országok is egyre inkább számolnak a köztük levő tényleges különbségekkel, és az egységes arab nemzetre vonatkozó felfogás háttérbe szorul. Ebből is adódik a következtetés, hogy az izraeli terjeszkedéssel szembe állítható arab front egyes osztagainak még a fő kérdésekben is eltérőek az érdekei és a céljai. Mindezek hiányában a közös cselekvésnek sincsenek meg a feltételei. io
