Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - SZEMLE - Éliás Pál: Egy klasszikus jogintézmény: a tiszteletbeli konzul
állammal való jogi és politikai kapcsolataikban közvetítőként járt el. Az e feladatok ellátóit a modern konzulok korai előfutárainak tekinthetjük.4 A görög intézmények közül az ún. proxenia (állami vendégj og) hasonlít leginkább a jelenlegi konzuli intézményhez. „Eredetileg egyes polgárok mint magánszemélyek, akár különös hajlamból, akár számításból önként vállalkoztak idegenek barátságos fogadására, jogi és politikai képviseletére. Mivel azonban ez az önkéntes vállalkozás meglehetősen bizonytalan volt, azt csakhamar felváltotta a rendszeres megbízás. Most már egyes polgárok az országukban tartózkodó külföldiek hazájától nyertek megbízást. A proxenost azonban nem tekintették hatósági személynek. A feladata az volt, hogy részesítse vendégszeretetben annak az államnak az alattvalóit, melytől megbízást nyert, vezesse be követeiket a saját kormányánál, képviselje jogügyletekben nemcsak a megbízó államot mint ilyent, hanem annak egyes alattvalóit is... A fejlődés következő állomásaként az ügyet maga az állam vette kézbe, és a proxeniát a külfölddel érintkező polgárai javára, az illető államok polgáraira ruházta át, másfelől a proxeniát, amelyet polgárai közül egyesek más államok javára vállaltak, a maga részéről elismervén, a nemzetközi képviselet hivatalos jelleget nyert. Ezzek eljutottunk a mai választott konzulok eredetéhez.” Ugyanakkor „. . .előfordultak olyan esetek is, mikor az állam saját polgárát nevezte ki külföldre proxenosnak, és megbízta polgárainak képviseletével (kinevezett konzulok)”.5 Az említett tisztségek közismert és általánosan elfogadott megbízatások voltak: a rendelkezésre álló adatok szerint 78 görög állam, város és szövetség alkalmazta a maga idejében a proxeniátP Itt tehát összefonódik a választott (tiszteletbeli) és a kinevezett (hivatásos) konzuli tevékenység őstörténete. A konzuli intézmény előzményei tovább formálódtak a római időkben, maga a „konzul” elnevezés is római eredetű. Időszámításunk előtt 509-ben megfosztották hatalmától az utolsó királyt, „az addig fennállott patriarchális királyságot eltörölték, és annak helyébe a patríciusok és a római nép évenként újraválasztandó két bizalmi férfiút állított, akik a »konzul« címét viselték.” (Quiconsulitreipubli- cae - akik tanácsot adnak a köztársaságnak.)7 A konzulok a király jogszolgáltató és hadvezéri hatalmának örökösei voltak. Az őket megillető állami főhatalom elvileg korlátlan és körülhatárolatlan volt, gyakorlatilag viszont a katonai főhatalmat, a jogszolgáltatás hatalmát, a népgyűlés összehívásának, a törvényjavaslatok benyújtásának, a szenátus egybehívásának és tanácsa kikérésének feladatait tartalmazta.8 Konzuli tisztüktől való felmentésük után az addigi konzulokat „viri consula- m”-nek, vagyis konzulviselt férfiaknak nevezték, Itália területén kívül eső római tartományokba küldték őket helytartóknak, s ebben a minőségükben a „procon- sules” nevet kapták, mert hivatali hatalmukat mint a konzulok helyettesei gyakorolták. Időszámításunk előtt 357-ben az egyik konzuli tisztség megnyílt a plebejusok 108
