Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - POLITIKA ÉS GAZDASÁG - Láng László: Külgazdasági kapcsolataink fejlesztése a fejlődő országokkal
ország - fizetésimérleg-helyzetétől függetlenül - exportszerkezeti váltása elősegítése érdekében, más, kockázatosabbnak és kevésbé rugalmasnak vélt gazdaság- politikai eszközök helyett (valutaleértékelés, adók, szubvenciók) támaszkodik bővülő körben ellenüzletekre. Minthogy e hajlamok huzamosabban fennmaradnak, vállalataink részéről a tartós térvesztéssel egyenértékű nem részt venni ilyen ügyletekben. Különösen akkor, ha ellentételként (például Latin-Amerikából, Dél-Ázsiából vagy Kelet-Azsiából) a hazai ellátást és pótlólagos beruházás nélküli kapacitásbővítést szolgáló fogyasztási cikkek és technológiai javak állíthatók be, míg az exportoldalon a hatásmechanizmus a szelektív valutaleértékeléssel egyenértékű. A kereskedőházi forma terjedése már csak azért is indokolt, mert ezek sikerrel bonyolíthatnák le az egyedileg kis értékű ellenüzleteket is. A kereskedőházak és a nemzetközi gyakorlatban ugyancsak terjedő, hasonló banki szolgáltató egységek a maguk szélesebb kapcsolatrendszerével, nagyobb forgótőkéjével több sikerrel, kisebb tranzakciós költségekkel bonyolíthatják le az ellenüzleteket, mint a szakosodott vállalatok. Mindez persze megint nem jelentheti azt, hogy a harmadik világból való behozatalunk növelése vagy az import e relációba történő átterelése minden körülmények között ésszerű vagy kívánatos lenne. Mi több, az is megfontolandó, hogy milyen alternatív beszerzési forrásokat találhatunk olyan cikkekre, amelyeket hagyományosan valamely fejlődő országból importálunk a kölcsönös kereskedelem ugyancsak hagyományos kiegyensúlyozatlansága mellett. A növényolaj-ipari takarmányok Brazíliából történő importja átgondolásra érdemes példaként kínálkozik. Egy technológiai „segélyszervezet” igenje. Egy, a harmadik világ támogatását célzó műszaki segélyprogram új szervezetként önállóan, részben üzletszerűen is működhetne. A nemzetközi tapasztalatok szerint az utóbbi szervezetek hatékonyan, kisebb költségáron tudnak üzletet szerezni, mint a nagy külképviseleti hálózatok vagy a szűk érdekkörben mozgó vállalati képviseletek. Példaként kínálkozik a nyugatnémet GTZ (Deutsche Gesellschaft für Technische Zusammenarbeit) tevékenysége, amely 28 fejlődő országban rendelkezik egyszemélyes (!) képviselettel. Fő tevékenységük műszaki tanácsadás és közvetítés; az adott országban - főként középvállalatok széles körével kapcsolatot tartva - segítik ezeket termelési technológiáik fejlesztési lehetőségeinek a feltárásában, a nyugatnémet segítség iránti igény megfogalmazásában, ezt követően — az anya országbeli, ugyancsak kisméretű s a vállalatokkal közvetlen, személyes kapcsol atban álló szervezet révén - a szóba jöhető nyugatnémet partner kiválasztásában, az ügylet előkészítésében, majd a kezdeti üzembe helyezési problémák áthidalásában. A GTZ sikerrátája, tehát a felvetett üzleti lehetőségek és a ténylegesen megkötött ügyletek aránya nem túl nagy, kb. 10 százalék, de ez sem jelentéktelen a szervezet korlátozott méreteihez képest.9 A javasolt technikai „segélyszervezetet” részben központi, fejlesztési segélyként elkönyvelhető eszközökkel lehetne finanszírozni, részben üzletszerű alapo96
