Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - POLITIKA ÉS GAZDASÁG - Láng László: Külgazdasági kapcsolataink fejlesztése a fejlődő országokkal
kon (kÖ2vetítői jutalék stb. ellenében) végezhetné tevékenységét. E szervezet segíthetne annak a kapcsolati hézagnak az áthidalásában, amely vállalataink és a fejlődő országokbeli közepes méretű magánvállalatok között fennáll. Az üzletszerzésen túlmenően, feladata lehetne a magyar termelők fejlődő piacokat megcélzó innovációs tevékenységének serkentése, tanácsadással való segítése. Ennek az innovációs tevékenységnek (például a berendezések trópusi körülmények elviselésére való alkalmassá tétele, helyi adottságokra épülő energiaellátása) az elmulasztása ugyanis ma már érzékelhető versenyképességi lemaradást okoz - egyebek között - a fejlődő országok kínálatához képest is. A külpiaci s^erve-^et fejlesztése. Állami-miniszteriális képviseleti hálózatunk az utóbbi évek ésszerű intézkedéseinek eredményeként elfogadható szélességben fogja át a harmadik világot. A viszonylati súlypontképzéssel kapcsolatos újszerű feladatok azonban nyilvánvaló követelményeket támasztanak majd e hálózat fejlesztésével, a „mennyiségi” bővítést lehetőség szerint kerülő átcsoportosításokkal kapcsolatosan. Az új, feltárandó piacok értelemszerűen erősebb központi kirendeltségeket igényelnek, mint a hagyományos partnerkapcsolatok, ahol már felnövekedett a vállalati képviseleti hálózat is. A vállalati döntési körbe tartozó harmadik világbeli szervezetfejlődés jelenlegi helyzetét a vállalati irodák viszonylagosan felduzzadt hálózata s ehhez képest a szerves, tehát tartós tőkekihelyezésen alapuló vállalati jelenlét elégtelenül alacsony színvonala jellemzi. Napjainkban csupán zo körül mozog - mintegy 7 millió dollár kihelyezett tőkével - a fejlődő országokban működő magyar érdekeltségek száma. Ez a nagyságrend nemzetközi összehasonlításban is és a viszonylat külgazdasági jelentőségéhez mérten is elégtelen. A fejlett tőkésországokbeli magyar tőkeérdekeltségek száma kb. 5-6-szorosa a fejlődő világbeli alapításoknak. Ez az arányeltérést sem a konvertibilis export viszonylati megoszlása, sem a tulajdon- jogi összefonódásnak a fejlett és a fejlődő országok külpiaci kapcsolataiban való eltérő jelentősége nem indokolja. Sőt, vélhető lenne, hogy a konvertibilis ipari exportunk zömét felvevő harmadik világban a komplexitás és kockázatmegosztás igénye, a kapcsolati tradíciók hiányaa még inkább szükségessé tegye tulajdon- jogi kötelékekkel is alátámasztott, a nemzeti termelésbe épülő külső piacszervezet kialakítását. Fejlődő országokbeli tőkeérdekeltségeket az utóbbi évtizedben az export- és alkalmazkodási kényszerek nyomására, a beruházásieszköz- és fizetésimérleg- korlát kettős (bár változó erősségű) szorításában hoztunk létre. A mikro szférában a külkereskedelmi vállalatoknál részben a szabad fejlesztési alapok szűkössége, részben a termelőknek való kiszolgáltatottságuk teremtett ellenérdekeltséget, míg a termelővállalatokat külgazdasági érzéketlenségük, az elégtelen kockázatviselő és -értékelő képességük tartotta vissza a külföldi vállalatalapításoktól. Makroszinten pedig az egyensúlyi kényszerek s ezek konzervatív pénzügyi előírásokban való megtestesülései a tőkekihelyezéseket - úgy tűnik - a kezdeti nekilódulás után éves szinten és összességükben nullszaldós nettó devizafolyam eléréséhez kötötték. 97
