Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 3. szám - POLITIKA ÉS GAZDASÁG - Láng László: Külgazdasági kapcsolataink fejlesztése a fejlődő országokkal
ben a konkurens szállító országok a kereskedelmi hitelt fejlesztési segélyek közbeiktatásával tették vonzóbbá. Az Egyesült Államok erre kilátásba helyezte egy 8 milliárd dolláros segélyalap felállítását saját beruházói, exportőrei támogatására.7 A nyílt exportszubvencionálásban részt nem vevő országok vállalatainak nincs más választása, mint hogy más országokba telepített leányvállalataikon keresztül vagy az üzleteket más országok vállalataival megosztva kíséreljék meg kihasználni az ez utóbbiak által kínált finanszírozási előnyöket. Ez utóbbi két lehetőség - bár szűk keretek között, de - adott a magyar vállalatok számára is, ha felismerik jelentőségét, és élni tudnak vele. A fejlődő országok viszonylatában azonban középtávon vállalataink csak akkor szállhatnak potenciálisan egyenlő esélyekkel versenybe, ha szükség esetén - de nemcsak tűzoltás- szérűén - állami eszközöket továbbra is igénybe vehetnek. Feltétlenül indokolt egyes nagy volumenű piacbővítő, referenciateremtő vállalkozások, s az új, még fel nem tárt piacokon való első vállalati megjelenések központi forrásokból történő erőteljes támogatása. A fejlődő országokkal való kapcsolatfejlesztés kedvezményes központi finanszírozásának mennyiségi korlátját optimális esetben egyensúlyi helyzetünk dinamikus, hosszabb távú szemlélete szabja meg. A vegyes finanszírozás viszonylati, földrajzi megoszlásának viszont - alapvető, nem megkerülhető követelményként — a kiviteli szerkezet korszerűsítését kell alátámasztania. A népgazdasági szinten „készpénzesnek” számító világbanki finanszírozású ügyletekben való vállalati részvétel mértéket határozott érdekeltségösztönző intézkedésekkel kell fokozni. Folyamatos gazdaságdiplomáciai feladat ugyanakkor annak felmérése, hogy a különböző (pl. afrikai, ázsiai) regionális fejlesztési alapokban való részvételünk milyen járulékos piacrajutási lehetőségeket hozhat a magyar vállalatoknak. Az ellenüzletek elkerülhetetlensége. A fejlődő országokba irányuló exporthoz kötődő aktív hitel- és segélypolitikának a kompenzációs megoldások kiterjesztésével kell kiegészülnie. Ez utóbbi ismét csak nem lehet kizárólag vállalati feladat; több résztvevőt érintő barter-vagy ellenüzletek létrehozása a jelenlegi külkereskedelmi struktúrában egyrészt csaknem lehetetlen (bár a kereskedőház jellegű formák esetleges továbbterjedése ebben sokat segíthet); másrészt ágazati, államigazgatási szinten is át kell gondolni, hogy milyen importokat célszerű átterelni fejlődő viszonylatú ellenüzletek keretébe. Szó sincs persze arról, hogy fejlődő viszonylatú forgalmunkban vissza kellene állítani a kormányközi klíringek vagy barterek 1970-es évek eleji arányát! A forgalomnövelés szempontjait szem előtt tartva, elkerülhetetlennek tűnik azonban, hogy vállalataink a jelenleginél szélesebb körben legyenek képesek egyes, eseti ellenüzletek vállalására és lebonyolítására. Egy amerikai tanulmány szerint 1972-ben még csupán 8, 1979-ben már 20, 1983-ban pedig már 60 fejlődő ország bocsátkozott rendszeresen ellenüzletekbe.8 Az okok nem csupán a likviditási problémákban keresendők. Számos fejlődő 95
