Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - Pataki István: Lengyelország nemzetközi helyzetének alakulása az 1980-as évek első felében
szankciórendszert léptetett életbe Lengyelországgal és részben a Szovjetunióval szemben, amely kiterjedt a politikai, a gazdasági, a kulturális és a tudományos kapcsolatok egészére. A fontosabb korlátozó intézkedések tartalmazták, egyebek között: a kereskedelmi hitelnyújtás, az adósságok átütemezéséről folytatott tárgyalások, a Lengyelország és az Egyesült Államok közötti légi összeköttetés felfüggesztését; a lengyel halászati tevékenység megtiltását az amerikai területi vizeken; Lengyelország 1981. november 10-én az ENSZ két szakosított intézményéhez (a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz) benyújtott felvételi kérelmének megvétózását. Az Egyesült Államok ezeket a szankciókat 1982 során kiterjesztette: megvonta Lengyelországtól a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazását, és elrendelte a tudományos cserék szüneteltetését. A szankciók kiterjedtsége, alkalmazásuk módja, a megszüntetésük előfeltételei s a mindezekhez kapcsolódó világméretű rágalomhadjárat egyértelműen arra utalt, hogy az Egyesült Államok globális stratégiájának szerves részeként kezeli a „lengyel kérdést”. A hírhedtté vált hármas előfeltétel: a szükségállapot rendelkezéseinek és az „elnyomó” intézkedések azonnali felfüggesztése, a politikai foglyok szabadon bocsájtása, a nemzeti megegyezés politikájának folytatása (azaz a „Szolidaritás” korábbi jogaiba történő visszahelyezése) nyílt és alig leplezett beavatkozás volt Lengyelország belügyeibe. Ehhez a politikához igyekezett - végül is sikerrel - fölsorakoztatni az Egyesült Államok a szövetségeseit is. Az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségeseinek egy része, saját politikai és gazdasági érdekei alapján, valamint az európai realitásokból iindulva, visszafogottabban és árnyaltabban kezelte a szankciók kérdését, mint az Egyesült Államok. Míg az amerikai konzervatív kormányzat azonnali gazdasági szankciókat követelt, addig például több nyugat-európai ország képviselője úgy fogalmazott, hogy a „helyzet alakulásától függően” veszik fontolóra az esetleges szankciók bevezetését. Szemléletes példa, hogy az amerikai álláspont a már bevezetett szankciók feloldását helyezi kilátásba, politikai feltételeinek teljesülésétől függően; ezzel szemben Genscher, az NSZK külügyminisztere 1982. január 6-án Stuttgartban a gazdasági segítségnyújtást kötötte a reformfolyamatok folytatásához. Bár végül is mindkét elképzelésben elfogadhatatlan a politikai előfeltétel állítása, a kétfajta megközelítés jól mutatja a NATO egyes tagországainak az európai stabilitás helyreállításában való eltérő érdekeltségét. Az Egyesült Államoknak végül sikerült összehívnia a NATO-külügyminiszterek rendkívüli ülését, ahol is a NATO-országok - bár Görögország fenntartásokat fogalmazott meg - lényegében fölsorakoztak az amerikai szándék mögé. Az Egyesült Államok arra is törekedett, hogy a nemzetközi életben diplo- máciailag a lehető legjobban elszigetelje a Lengyel Népköztársaságot. Ezzel egyidejűleg az amerikai kormányzat nyíltan kiállt a „Szolidaritás” mellett. Az úgynevezett humanitárius segélyek fenntartása sem a lengyel nép igazi gondjain, ne42
