Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Kiss J. László: Hans Günter Brauch: Támadás a kozmoszból. Fegyverkezési verseny a világűrben
alatt miként és miért estek az elnökök túlzásokba, illetve a túlzott leegyszerűsítések hibájába. Arra is rámutat, hogy az elnökök számára mindig is majdnem leküzdhetetlen nehézségnek bizonyult egy olyan külpolitika kialakítása, amely egyszerre elégíti ki a választók béke és erő utáni vágyát. Ennek következtében külpolitikájuk többnyire a két véglet között ingadozott, bár - mutat rá Stanley Hoffmann - a béke és enyhülés „húzóereje” többnyire gyengébb volt, és rövidebb ideig tartott. Sámuel Huntington szerint a Szovjetunióval szembeni ellenségesség és a konzervativizmus hulláma jelenleg gyengülőben van, és ez lehetőséget nyújt egy realistább, kiegyensúlyozottabb, józanabb és tartósabb külpolitikai stratégia kialakítására, feltéve, hogy a jelenlegi vezetés képes és hajlandó megragadni a lehetőséget. Máskülönben félő, hogy az amerikai külpolitika továbbra is a szélsőségek között fog ingadozni - érvel Huntington. Dimitri Simes az egész időszakot a Szovjetunió szemszögéből vizsgálja. Arra figyelmeztet, hogy illúzió volna abban reménykedni, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti versengést egyhamar föl lehet számolni. A Szovjetuniót semmilyen „rábeszéléssel” nem lehet rávenni arra, hogy feladja alapvető érdekeit és az általa képviselt értékeket. Az Egyesült Államok csak igen kis mértékben képes befolyásolni a szovjet „magatartást” - állapítja meg Simes. Azt pedig egyenesen önhittség lenne képzelni, hogy a szovjet külpolitika csupán az amerikai cselekedetekre adott válasz. A Szovjetunió saját céljait követi, saját érdekeivel összhangban, saját közvéleményét figyelembe véve — ezek nagy része csupán marginálisan hozható kapcsolatba az Egyesült Államokkal. Ráadásul az Egyesült Államok nem csupán tényleges viselkedése miatt jelent központi problémát a szovjet külpolitika számára, hanem elsősorban ereje, képességei és politikai berendezkedése miatt. A két ország rivalizálása tehát a nemzetközi politika olyan tényezője, amellyel hosszú távon számolni kell. A negyedik részben a kötet szerkesztője értékeli az Egyesült Államok szovjet politikájának eddigi teljesítményét, összefoglalja az egyes fejezetek szerzőinek megállapításait, és mindebből levonja a jelen számára érvényes következtetéseket. Az egész köteten végigvonul az a törekvés, hogy befolyásolni próbálják a jelenlegi amerikai vezetést. Egész tudományos tekintélyükkel, az amerikai politikatudomány teljes fegyvertárát felvonultatva egy olyan külpolitikai irányvonal mögé sorakoznak fel a szerzők, amely a jelenleginél sokkal realistább, józanabb, mérsékeltebb és kiegyensúlyozottabb. Józansággal párosuló középutasságuk figyelemreméltó és értékelendő a jelenlegi világhelyzetben. Egy olyan külpolitikáért állnak ki, amely amerikai részről több realizmust, nagyobb stabilitást vinne a nemzetközi kapcsolatokba - ezt pedig a szocialista országok éppúgy, mint Amerika szövetségesei, örömmel fogadnák. Ebben rejlik a mű fő érdeme. Galambos Judit HANS GÜNTER BRAUCH: Támadás a kozmoszból. Fegyverkezési verseny a világűrben (Angriff aus dem All. Der Rüstungswettlauf im Weltraum) J. H. W. Dietz Nachf. Verlag, Berlin-Bonn, 1984. 207 1. A nyugatnémet politológusok és békekutatók fiatalabb nemzedékéhez tartozó Brauch könyvében nem a kiválasztott szakértőkhöz, hanem az olvasók széles táborához kíván szólni, jóllehet munkája egy nagyobb, a „destabilizáló hadászati fegyvertechnológiákkal” foglalkozó kutatásból született. A szerző nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy bemutassa a világűr militarizálásának történetét és belátható jövőjét, a náci Németország peene- mündei robotrepülőgépeitől és rakétatechnikai know-how-jától egészen a Reagan-féle hadászati védelmi kezdeményezésig (SDI). Brauch - döntően az amerikai tudományos és szakértői forrásokból merítve - több, egymással összefüggő kutatási szempontot kapcsol vizsgálatába: a katonai doktrínák és a fegyverkezés, a leszerelés és az űrfegyverkezés viszonyát, az atlanti „hadászati védelem” és a nyugat-európai biztonságpolitika kölcsönhatását, végül a rakéta-, illetve űrtechnika fejlődésének tudomány- és politikatörténeti dimenzióit. Brauch már könyve első fejezetében („Az elrettentés vége, avagy a fegyverkezési verseny új dimenziója”) a központi kérdést veszi górcső alá, s elutasító alapállása felől nem hagy kétséget. Reagan 1983. márciusi „békevízió146
