Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)

1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Szentesi György: A szovjet-amerikai hadászat erőegyensúly, a hadászati fegyverzetkorlátozás és a hadászati rakéták elhárításának összefüggései

Az amerikai kormányzat ugyanis már az 1960-as évek első felétől (a kubai válságot követő évek óta) nem volt képes hadászati fölényének kihasználására.

Az Egyesült Államok politikai és katonai vezetőinek önmegtartóztatására, vagyis az atomfegyver bevetésétől vagy a bevetéssel való fenyegetőzéstől való visszatartására elegendőnek mutatkozott egy olyan szovjet (az amerikaival akkor még távolról sem megegyező) hadászati rakétafegyver-mennyiség, amely az Egyesült Államoknak az elviselhetőnél nagyobb veszteséget okozott volna.

Mindezen visszatartó hatás ellenére (vagy éppen amiatt) az elrettentés egyensúlyát számos amerikai kormánytisztviselő csődben levőnek tekinti, komoly vádakkal támadja. Ezek közül első helyen áll, hogy nem megnyugtató a több tízezer atomfegyver árnyékában élni: hogy a Szovjetunió formálisan soha nem ismerte el az elrettentés egyensúlyát: s hogy az elrettentés egyensúlya már csak azért is rosszul funkcionál, mert kialakulása óta számottevően növekedett a hadászati fegyverekkel célba juttatható atomtöltetek száma.

Jelenleg mindkét fél a kölcsönös és kellő elrettentéshez szükségesnél jóval nagyobb mennyiségű atomfegyvert tart rendszerben. Az egyensúly kialakulása óta eltelt másfél évtizedben a két fél birtokában lévő hadászati atomtöltetek száma 7000 darabról legalább 18 ooo-ra növekedett.

A 15 év alatti mennyiségi növekedésben a kezdeményező szerepet a tényleges egyensúlyba beletörődni soha nem képes Egyesült Államok játszotta. Az 1970- es évek amerikai mennyiségi fejlesztéseit annak reményében hajtották végre, hogy a Szovjetunió technikailag és gazdaságilag nem képes állni a versenyt.

Bár a szovjet kormány hivatalosan nem deklarálta az elrettentés egyensúlyát, meglétét több vezető államférfi nyilatkozataiban elismerte. így egyebek között Usztyinov marsall, egykori szovjet honvédelmi miniszter így fogalmazott: „A Szovjetunió és szövetségesei védelmi képességének, a nemzetközi biztonságnak legfontosabb feltétele a Szovjetunió és az Egyesült Államok hadászati fegyvereinek egyensúlya.”4

Indokoltan feltételezhető, hogy az Egyesült Államok vezető katonai teoretikusainak és katonapolitikusainak éppen az a problémája az elrettentés egyensúlyával, hogy túlzottan is jól funkcionál. A két fél számára tehát teljes egészében pontosan megegyező feltételeket teremt, s így az amerikaiak kizárólagos, hegemon világhatalmi státusát megszüntette.

Ez pedig az amerikaiak számára — éppen gondolkodásmódjuk miatt - még 15—20 év elteltével is, úgy látszik, elfogadhatatlan. Az Egyesült Államok mindenkori politikai vezetése számára az egyensúly — furcsa módon - egy biztonságos amerikai fölényt jelent, ugyanakkor az egyenlő fenyegetettség, veszélyeztetettség tartóssága számukra elfogadhatatlan.

Kellőképpen igazolják ezen állítást a szovjet-amerikai hadászati erőegyensúllyal egyidős SALT-folyamat alatt végbement amerikai hadászati fegyverzetfejlesztés történései. Tulajdonképpen ez az amerikai gondolkodásmód szolgált alapként a hadászati védelmi kezdeményezés koncepciójának megszületéséhez.