Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Szentesi György: A szovjet-amerikai hadászat erőegyensúly, a hadászati fegyverzetkorlátozás és a hadászati rakéták elhárításának összefüggései
2. tábládat A Szovjetunió és az Egyesült Államok hadászati hordozóeszközei számának alakulása Fegyverfajta 1963 1966 1969 1972 1976 1979 1982 1983 1985 eleje Interkontinentális USA 424 9°4 1054 1054 1054 1054 1052 i°45 IO3O ballisztikus rakéta SZU 90 292 1028 1618 1527 1398 1398 1398 1398 Tengeralattjáró-fedélzeti USA 224 592 656 656 656 656 520 568 640 ballisztikus rakéta SZU32 316 560 845 95° 912 938 938 Interkontinentális nehézbombázó USA 630 630 560 453 387 342 316 272 264 repülőgép SZU 190 155 145 140 135 156 150 143 140 Forrás: Hozzávetőleges összeállítás, a londoni Nemzetközi Hadászati Kutató Intézet (IISS), valamint a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) évkönyvei, anyagai és a Jane’s évkönyvek, továbbá az Aviation Week and Space Technology c. szakhetilap 1970—1985. évi számaiban és a SALT-II szerződéshez csatolt nyilatkozatban megjelentek alapján. E fejlesztést a szárazföldi telepítésű interkontinentális rakéták első típusainak sebezhetőségével indokolták. A nagy tömegű és méretű rakétafegyverek első változatainak indításhoz való felkészítése akár fél napot is, de 4-5 órát mindenképpen igénybe vett. Az elsőként támadó egy rejtett módon előkészített első csapással így elméletileg képes lett volna az összes - silóban állomásozó - rakéta megsemmisítésére, hiszen az 1963-1964-től részletes adatokat szolgáltató mesterséges holdas felderítés révén az összes rakétasiló elhelyezkedése pontosan ismert volt. Az interkontinentális ballisztikus rakéták effajta „sebezhetőségének” előrelátása s az ezzel kapcsolatos, többségében végül is indokolatlannak bizonyuló aggodalmak (abban az időben a szovjet rakéták száma kevés volt, pontcélok ellen pedig nem voltak alkalmazhatók) nyomán kezdték meg az Egyesült Államokban az 1960-as évek elején a közepes hatótávolságú Polaris rakétákkal felszerelt atom-tengeralattjárók szolgálatba állítását. Ezeket a fegyvereket ugyanis a felderítéstől rejtett, abszolút védett eszközöknek tekintették. Az atom-tengeralattjáró ugyanis - mivel hajtóműve működtetéséhez nem kell levegő - akár hónapokig is a tenger felszíne alatt hajózhat, elrejtve a műholdas és más felderítés elől. Az 1960-as évek közepén megkezdődött a hasonló szovjet eszközök rendszerbe állítása is. Annak ellenére, hogy az 1970-es évekre a szovjet atom-tenger- alattjárók és fedélzeti rakétáik mennyisége meghaladta az amerikaiakét, a Szovjetunió fölénye csak látszólagos volt. 106
