Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKAI KÉRDÉSEK - Deák Péter: Külpolitika és honvédelem korunkban
A külpolitikában a kontaktusra törekvés az elkötelezett és semleges világgal való kapcsolatok, a nemzetközi (közöttük béke-)szervezetekben való arányos képviseletek, bizonyos internacionális, multinacionális válságintézmények létrehozása, illetve működőképességének biztosítása fontos feladatokat tölthet be, ahogyan ez a közelmúlt egyes válságszituációiban (Kuba, Berlin, a Közel-Kelet, Vietnam) be is következett. Napjaink esetleges háborújában a politika és a fegyveres küzdelem menete különösen gyorsan és messze távolodhat el egymástól. Azzal, hogy a harc eszköztárának hatékonysága lényegesen nő, hogy az ember-gép, mi több: ember-automata arányok a modern haderőstruktúrában (az ember rovására) tovább romlanak, hogy a pusztító eszközök működtetéséhez mind kevesebb emberi energia és intellektus szükséges (de nem nélkülözhető, és csökkenő hányada éppen jelentőségét növeli), e szakadás mérve megnő, mert lerövidül a katonai lépések reakcióideje. A vereség vagy a győzelem bekövetkeztekor, illetve a felek kölcsönös kimerülésekor a helyzet újra változik. A fegyveres küzdelem törvényei addig érvényesülhetnek, amíg megvannak a háború folytatásának anyagi eszközei. Időlegesen tehát előtérbe kerülhet ugyan a harc logikája, de tartósan a politikai elem a domináns. A politika és a fegyveres küzdelem törvényei közötti viszonyban azonban az utóbbiak is hatnak a politikára. A fegyveres tevékenység, a harc, a hadműveletek során kialakuló katonai helyzet nem csupán mint siker és kudarc gyakorol hatást rá. A fegyveres küzdelem, a hadviselés módja, a háború során megjelenő új pusztító eszközök képességei és alkalmazásuk lehetősége előidézheti a politika változását, az eredeti politikai célok eszkalációját is. Az az akció, melynek keretében 1945 augusztusában atombombát dobtak egy katonailag megvert militarista hatalom sűrűn lakott nagyvárosaira, már nem az eredeti amerikai politikai-hadászati célt kívánta szolgálni. Az új eszköz, a változó hadviselési mód lehetővé tette a Roosevelt utáni politikai vezetésnek a háború politikai pályájának módosítását. A fegyveres küzdelem kimenetelét nagymértékben befolyásolja továbbá a morális potenciál, a katonatömegek és a hadsereget kiszolgáló polgári lakosság viszonya magához a háborúhoz, valamint a katonai helyzethez, az értékeket-élete- ket pusztító harchoz. A politikai és katonai vezetésnek a politika primátusa alapján létrejött egysége, a világos és katonailag reálisan megállapított hadászati célok, a katonák, a tömegek politikával való, ideológiailag megalapozott és elkötelezett azonosulása a minimálisra csökkentheti a politika és a fegyveres küzdelem elszakadását, a politikai és a katonai vezetés konkrét munkamegosztásból fakadó különbségeire korlátozva azt. Amikor a kudarcok vagy a túl nagy áldozatok árán megszerzett győzelmek elidegenítik a katonákat a fegyveres küzdelemtől, amikor annak minden - akár manipulációval létrehozott - pszichológiai motívuma eltűnik, akkor a fegyveres 94
