Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 2. szám - Szirtes I. János: Svájc semlegességi politikája
kihatással van. Ve2érelvként ez valóban fennáll, de a gyakorlatban a diplomácia nem minden területén érzékelhető. így a diplomáciai hétköznapjaiban, például a bilaterális kapcsolatokban, a kulturális cserében csak kivételesen, különleges esetekben vagy helyzetekben kerül előtérbe a semlegességi státus vezérelve. Ez a körülmény utal a semlegességi politika dinamikus jellegére is, melynek meghatározása éppen emiatt meglehetősen bonyolult feladat. Svájc semlegességi politikájának külkapcsolati vetületeire a történelem során két alapvető tendencia nyomta rá a bélyegét: a nyitottság (kooperáció) és a zártság (izoláció). E két tényező szorosan összefüggött egyrészt a mindenkori nemzetközi helyzettel, másrészt a svájci kormány helyzetértékelésével, valamint a gazdasági szükségszerűségekkel. Az utóbbi tényező természetesen ellentétek és feszültségek forrásává is vált, ugyanis a hagyományos és konzervatív semlegességi felfogás az izoláció felé mutatott, míg a gazdasági érdekek a kooperáció fenntartását és fejlesztését igénylik. A svájci külkapcsolatok „dialektikája” így a feszültségmentes, konfliktusszegény időszakokban a külpolitikai passzivitásban és külkereskedelmi aktivitásban mutatkozik meg, míg a nemzetközi helyzet konfliktusos időszakaiban a diplomácia aktivizálódik, a kereskedelem pedig veszít a lendületéből. Semlegesség és honvédelem Svájcban a semlegességi politika alapvető, legfontosabb eszközének a fegyveres erőkre támaszkodó elrettentést tekintik. Ez az ország alkotmányában is tükröződik, ahol a semlegességről csupán a 85. cikkelyben esik szó, míg a katonai erő fontossága már a második cikkelyben megfogalmazódik. A semlegességi politika külkapcsolati vetületei a haderőhöz képest másodlagos jelentőségűek. A hetvenes évek első felében megfogalmazott önvédelmi koncepció „... stratégiai feladatai közé tartozik... a fegyveres semlegesség politikai elvét külföldön képviselni, és a háborút megakadályozó eszközként tudatosan alkalmazni.. ., háborúban hozzájárulni a védelmi célok eléréséhez”.4 A katonai honvédelem semlegességpolitikai elsőbbségét Svájc történelme magyarázza. Amióta az ország örökös semlegességi státusát nemzetközi jogilag elismerték, Svájcot az erőegyensúly, az ország földrajzi adottságai és stratégiai jelentősége összhatásának eredményeként nem érte katonai támadás. A támadás elmaradásában az ország hadserege és külpolitikája másodlagos jelentőségű, és csak akkor játszanak szerepet, ha az első három tényezőnek nincs megfelelő visszatartó hatása. Svájc azonban a bécsi kongresszus óta mindig fegyveres erejének tulajdonította semlegességi státusának megőrzését, s mivel e feltevés bizonyításra még soha nem szorult, így dogmává, cáfolhatatlan és vizsgálódást nem igénylő megállapítássá merevedett. Svájc semlegességének fennállása során a külső válságokra, konfliktusokra és háborúkra mindig haderejének jelentős növelésével válaszolt. Ez a hadsereg ko60
