Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1986 (13. évfolyam)
1986 / 1. szám - SZEMLE - Baracs Dénes: Két választási rendszer az V. köztársaságban
den szavazat közvetlenül hat a politikai csata mérlegére, míg a nemzetgyűlési választásokon számos voks eleve „elvész” (például egy biztos jobboldali körzetben leadott baloldali szavazat). Az egyes politikai erőknek tehát olyan „karizmatikus” politikust kell indítaniuk, aki nemcsak programjával, hanem személyi vonzerejével is képes győzelmi esélyeket teremteni. Azoknak a pártoknak viszont, amelyek akár politikai, akár személyi okokból nem rendelkeznek ilyen jelölttel, fontolóra kell venniök, hogy csatába bocsátkozzanak-e. Szereplésüknek ugyanis kettős kockázata van: az első az, hogy a szavazók az úgynevezett hasznos voks elve alapján már az első fordulóban sem a hozzájuk legközelebb álló politikusra adják a szavazatot, hanem arra, aki - megítélésük szerint - a hozzájuk közelebb álló póluson nagyobb győzelmi eséllyel rendelkezik. (Többek között ez a hatás sújtotta 1981-ben az FKP jelöltjét.)8 A másik kockázat az, hogy a saját pólus esélyes jelöltjének táborát megosztva a második fordulóban objektíve az ellenkező pólus jelöltjének győzelmét segíti elő.9 A hivatalban lévő államfő személye mindeddig meghatározó módon befolyásolta a nemzetgyűlési választások alakulását, a választótestület mindeddig visszautasította a politikai intézmények olyan próbára tételét, hogy ellenkező többségű parlamentet állítson szembe az államfővel, bár ez nem jelenti azt, hogy erre nincs lehetőség.10 Az elnökválasztáson a különben esélytelen jelöltek szerepe is megnő, ameny- nyiben a választótestület egy-egy szeletét az első fordulóban leválasztják a tényleges megválasztás esélyével rendelkező jelöltről. így egyrészt megakadályozhatják az első fordulóban történő megválasztását, másrészt a második fordulóra kiadott - vagy ki nem adott - szavazási felhívásukkal befolyásolni tudják támogatóik állásfoglalását és ezzel a versenyben maradó két jelölt esélyeit. így az elnökválasztás rendszere az elsőrendű tényezője a francia politikai élet polarizálódásának, s egyszerre volt forrása az elmúlt másfél-két évtizedben az FKP sikerének és kudarcainak is. Az elnökválasztáson nem győzhetett olyan politikus a gaulle-ista - jobboldali erők mindenkori jelöltjével szemben, aki nem kapta meg a kommunista szavazók támogatását (ami azonban nem feltétlenül azonos az FKP vezetésének támogatásával). Ez a tény fontos összetevője annak, hogy a párt harca a baloldal közös kormányprogramjáért sikeres volt, hozzájárult ahhoz, hogy felmorzsolódjon minden olyan szocialista jellegű politikai alakulat, amely centrista stratégiát kívánt folytatni. Fontos szerepe volt abban, hogy Francois Mitterrand személye körül kikristályosodott egy olyan szocialista párt, amely már a kommunista szavazótábor szerves bekapcsolását irányozta elő az elnöki többségbe -, míg másfelől eredményesen törekedett a baloldalon belüli erőviszonyok módosítására, a kommunista szavazótábor csökkentésére, a szocialistáénak a növelésére. Ha az intézményrendszert helyreállító és folyamatosan újratermelő választási rendszer felerősítette a többséget, és csökkentette a kisebbség képviseletét, maguk az intézmények felerősítették a végrehajtó hatalom súlyát a törvényhozó hatalom rovására. A többségen belüli kisebbségnek nincs módja arra, hogy meg