Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Hardi Péter: A második szakasz: az Egyesült Államok Reagan újraválasztásának fényében
A világhatalmi szerepvállalás, különösen annak reagani értelmezése, vagyis a katonai erőre és az intervencionalizmusra való fokozott támaszkodás mind a nemzetközi politikai normákat, mind a belpolitikai gyakorlatot tekintve ellentmond a liberalizmusnak és a demokráciának. A külpolitikában ennek az ellentmondásnak a legkézenfekvőbb megnyilvánulása az, amikor a) az Egyesült Államok más országok, államok belügyeibe nyíltan beavatkozik (lásd a grenadai inváziót mint az ilyen tevékenység lehető legsúlyosabb formáját); b) amikor törvényes-alkotmányos rendszerek megdöntésére irányuló tevékenységet, illetve ilyen tevékenységet folytató csoportokat támogat (lásd a nicaraguai ellenforradalmárok támogatását). Ezekben az esetekben az ellentmondás annyira nyilvánvaló, hogy maga a kormányzat sem tudja palástolni. Ekkor elismeri, hogy bizonyos helyzetekben (amikor az amerikai felfogás szerinti demokratikus-liberális értékeket az ugyancsak amerikai megítélés szerinti külső veszély, vagyis „szovjet” vagy „kommunista” terjeszkedés fenyegeti) a cél szentesíti az eszközt, azaz a nagyobb rossz (a nyugati demokratikus rend egészét érő kihívás) elkerülése végett kénytelen a kisebb rosszat választani (a nemzeti szuverenitás és törvényesség egyébként szintén demokratikus értékeit megsérteni). Kevésbé nyilvánvaló az értékeknek az említett ellentmondása, amikor mindössze az történik, hogy az Egyesült Államok a regionális külpolitikájában egyáltalán nem veszi figyelembe más területek, más országok kulturális-történelmi környezetét, társadalmi-gazdasági helyzetét és érdekeit. Egyes amerikai elemzők szerint a külpolitikai szakértőkre is csak azért van szüksége a kormányzatnak, hogy jobban tudja érvényesíteni az amerikai politikai-gazdasági folyamatokban kialakult érdekeket az érintett régiókban.4 A reagani kül- és belpolitikai érdekek, illetve az azokat ideológiailag megtestesítő értékek már abban a pillanatban ellentmondásba kerülnek egymással, mihelyt a kormányzat az amerikai érdekek, illetve értékek védelmében nemzetközi szintű akciókra szánja rá magát. Ekkor ugyanis a központi politikai akarat érvényesítéséről - vagyis a központi állami beavatkozás nemzetközi méretű képviseletéről - van szó. A neokonzervatív érdekekre alapozott politika azonban éppen a központi hatalom, az állami beavatkozás ellen lép föl. S hogy az ellentmondás még cifrább legyen, további két tényezőre kell figyelemmel lenni: az érdekvédelemnek ez a külpolitikai szintű megvalósítása a) feltételezi az erős, hatékony nemzetközi akciókra képes központi államnak mint eszköznek a meglétét, sőt szerepének kiterjesztését, b) a „közérdek”, illetve a „közjó” fogalmának mint célnak a globális méretű kivetítését. Azonban a „közérdek”, illetve a „közjó” annak a „jóléti állam” koncepciónak az alapfogalma, amely a társadalmi igazságosság, az egyéni (liberális) jogok egyenlő érvényesítésének elérése érdekében centralizált-bürokratizált apparátust kívánt felhasználni, s ami ellen maga a neokonzervatív reagálás kialakult.5 Amikor valamely kormányzat elkötelezettségei között, az elkötelezettségek mögött meghúzódó érdekstruktúrában ellentmondásokat találunk, abban általában 8
