Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Fülöp Mihály: A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés
vei. A résztvevők körének ez a leszűkítése jogos volt. Az amerikai álláspont ugyanis tartalmazta, hogy a konferenciára hívják meg az európai ENSZ- tagállamokat, valamint a háborúban jelentős katonai erőkkel részt vevő nem európai tagállamokat is. Eszerint az öt „volt ellenséges” állammal hadiállapotban sem állt országok teljes jogú tagokként vennének részt a békeszerződések megvitatásában. A német békeszerződés megvitatását későbbre halasztották, holott az európai ENSZ-tagállamok nagy része és a háborúban jelentős katonai erőkkel részt vett nem európai államok igazán csak a német békeszerződés kérdéseiben voltak érdekeltek; az amerikai javaslat szerint mégis részt vettek annak az öt békeszerződésnek a megvitatásában, amelyhez nem, vagy csak alig volt közük. Szeptember 30-ára a szovjet javaslat alapján - amerikai kiegészítéssel - megszületett az eljárási kérdésben a kompromisszum. Mivel azonban az amerikai (és angol) fél megtagadta a román és a bolgár komány elismerését, a békeszerződések összeállításának eljárási módjában, a békeértekezlet összehívásában sem jöhetett létre megegyezés. A londoni ülésszakot 1945. október 2-án elnapolták: nem adtak ki közös közleményt sem. A londoni ülésszak sikertelensége az európai békerendezés folyamatának több hónapos szüneteltetéséhez vezetett, és az egész békerendezést veszélybe sodorta. A nagyhatalmak közötti egyetértés híján egyetlen békeszerződést sem lehetett kidolgozni, aláírni és végrehajtani. A világközvélemény pedig mielőbbi békét várt. A közös ellenség elleni harcban egységes szövetségesek nézeteltéréseinek nyilvánosságra kerülése éles megvilágításba helyezte a Hitler-ellenes koalíció belső ellentéteit. A szovjet diplomácia a londoni ülésszakon türelmesen és következetesen tárgyalt a román és a bolgár népi demokratikus kormány elismertetéséért, azért, hogy a román, bolgár, magyar és finn békeszerződést az olasszal azonos alapon ítéljék meg - vagyis az egyenlő bánásmódért. Byrnes viszont az Egyesült Államok gazdasági fölénye és atombomba-monopóliuma birtokában arra számított, hogy javaslatai alapján az európai békerendezés kérdéseit gyorsan megoldják, az amerikai csapatok hazatérhetnek, s a győztes szövetség egysége az Egyesült Nemzetek Szervezete által fenntartható. A Külügyminiszterek Tanácsának ülésszakán azonban rá kellett ébrednie, hogy nem tudja a döntéseket gyorsan kierőszakolni, elképzeléseit a Szovjetunióval elfogadtatni, megkérdőjelezni a Délkelet-Európában végbement politikai átalakulásokat, kialakult hatalmi viszonyokat. Az angol küldöttség - komoly fenntartásai ellenére - nem volt abban a helyzetben, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját ekkor uraló, döntéseit autonóm módon hozó Byrnes álláspontjával szembeszegülhetett volna. A háborúban meggyengült Nagy-Britanniát képviselő Bevin ezért a tárgyalásokon az amerikai állásfoglalásokhoz csatlakozott. Franciaország elsősorban a német kérdés rendezésében volt érdekelt. A berlini értekezlet határozata feljogosította arra, hogy a Külügyminiszterek Tanácsának tagjaként részt vegyen az olasz békeszerződés összeállításában is. A román, bolgár, magyar és finn béke vitájában viszont valóban indokolatlan volt a francia részvétel. 133
