Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Fülöp Mihály: A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés
nyok sokoldalú szembesítése a békerendezés olyan összefüggéseire derített fényt, amelyek sok tekintetben más megvilágításba helyezik a magyar békeszerződés kidolgozásának eddig ismert történetét, valamint a magyar béke-előkészítő tevékenység értékelését. Az európai háborút győzelmesen befejező Szovjetunió, Egyesült Államok és Nagy-Britannia állam- és kormányfőinek berlini (potsdami) értekezletén az első megállapodás az öt vezető hatalmat képviselő Külügyminiszterek Tanácsának létrehozásáról született: „Azonnali és fontos feladata lesz a tanácsnak, hogy az Egyesült Nemzetek elé terjesztés végett összeállítsa az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal kötendő békeszerződéseket, és javaslatokat dolgozzon ki az európai háború befejezésével kapcsolatban felmerült megoldatlan területi kérdések rendezésére. A tanács feladata lesz a németországi békés rendezés előkészítése azzal a céllal, hogy a megfelelő dokumentumot majd elfogadja Németország erre alkalmas kormánya, mihelyt ilyen kormány megalakul.”2 Az elfogadott eljárási elvek és sorrend perdöntő szerepet játszottak a békeszerződések szövegezésében. Senki sem vitatta ugyan Bidault francia külügyminiszter megállapítását („a német kérdés áll minden békerendezés középpontjában”), a békeszerződés megkötésére alkalmas német kormány hiányában azonban a logikus sorrend felborult: nem a „főbűnös” ügyét tárgyalták, hanem a „másodrendű” kérdéseket zárták le.3 Az események alakulása már 1943- 1944-ben leválasztotta a csatlós államok fegyverszünet-előkészítését Németország kapitulációjától,4 a berlini értekezlet határozatai pedig a békeszerződéseiket a német békekötéstől.5 A hónapok alatt megköthetőnek vélt „másodrendű” békeszerződések - követhető vagy elvetendő - példának ígérkeztek az akkor még közelinek tetsző német és osztrák béketárgyalások küszöbén. A berlini értekezleten részt vevő három kormány az olasz békeszerződés előkészítését tartotta elsőrendű feladatának, mivel „Olaszország a tengelyhatalmak közül elsőként szakított Németországgal, és érdemlegesen hozzájárult annak leveréséhez”.6 A szövetségesek háromoldalú európai együttműködésének első próbája az olasz fegyverszüneti rendszer kidolgozása, ellenőrzése volt - ebből adódott annak minta7 jellege. A berlini értekezleten elfogadott sorrend - Olaszország, Románia, Bulgária, Magyarország, Finnország - következtében mindvégig az olasz kérdés elsőbbsége érvényesült, illetve - az ún. balkáni békék (román, bolgár, magyar) esetében - a román békeszerződésé. Olaszország és a másik négy „volt ellenséges” állam ügyének összekapcsolását a berlini értekezleten a szovjet diplomácia vívta ki. Háborús részvételük különbözőségei ellenére egységes megítélés alá estek, „rendezetlen helyzetüknek” együttesen kívántak véget vetni. A szövetséges nagyhatalmak törekvése az összefüggő béke- rendszer kialakítására a békeszerződésekben is tetten érhető; a legyőzött államokat kötelezték a többi (megkötött és megkötendő) békeszerződés elismerésére.8 A berlini értekezlet a békeszerződések összeállítóinak körét is pontosan meghatározta: a Külügyminiszterek „Tanácsa azoknak az államoknak a képvi125
