Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 4. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Miklós Imre: A Magyar Népköztársaság egyházpolitikájának négy évtizedéről
A református zsinati deklaráció nyomán felgyorsult közeledés eredményeit az 1948. október 7-én kelt egyezmény szentesítette, amelyet követett a többi, nem katolikus egyházakkal kötött egyezmény. Napjaink egyháztörténeti irodalma Révész Imrét mint az egyezmény aláíróját és egyházi részről előkészítőjét méltán értékeli nagyra. A római katolikus egyház és az állam közötti megállapodás előzményei jóval bonyolultabban alakultak. Míg a protestáns egyházak felső vezetése legalábbis többségében birtokában volt a politikai bölcsességnek, és teológiailag tisztázott elvi alapokon döntött a szocializmus mellett, a katolikus egyházban az alsó papság körében indult el a kezdeményezés. A Vigília c. katolikus folyóirat egyes szerzői már 1947-től békülékeny hangot ütöttek meg. Nizsalovszky Endre szerint „az új magyar állami és társadalmi rendnek sokkal több lesz a kereszténységgel és a katolikus vallással közös elvi alapja, mint volt... a polgári kapitalista világnak.”21 Udvarhelyi Béla tanulmányában védekezés és útkeresés egyaránt érvényesül: „Az egyház kész és örömest hajlandó etizálni és a szocializmus egészséges erőivel vállvetve megmenteni a magyar demokráciát.”22 A nagy áttörést 1950. augusztus 1., a katolikus papi békemozgalom alakuló ülése hozta. Négyszáz katolikus pap részvételével a Budapesti Tudományegyetem aulájában Horváth Richárd cisztercita lelkész értékelte a helyzetet, és programot adott. Megállapította, hogy a magyar társadalom számára a múlt soha nem térhet vissza. Az egyház a vallásos emberek boldogulása árán nem taktikázhat. Arra kell törekedni, hogy a hívek egyszerre lehessenek jó katolikusok és az állam hűséges polgárai. A gyűlés résztvevői határozatban jelentették ki, hogy akarják az állam és az egyház közötti sürgős és teljes megegyezést.23 Ennek akkor már jórészt adottak voltak a feltételei. Mint Horváth Richárd írta: „nem volt még a történelemben a kereszténység számára ennyire vele rokon, egy ágú, hozzá közelálló új kort nyitó eszmeáramlat, mint a szocializmus.”24 A katolikus papi békemozgalom megalakulása mindkét oldalon reményt keltett abban, hogy a katolikus egyház is megtalálja létének és működésének új lehetőségeit az új társadalomban. A mozgalmat létrehozó papok (Horváth Richárd mellett Beresztóczy Miklós, Máté János, Mag Béla, Vértes Andor és mások) elévülheteden érdeme, hogy a „hivatalos” állásponttól eltérő, értelmes, megvalósítható alternatívát kezdeményeztek, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a katolikus egyház a „zsákutcából” kijutott. E kiváló hazafias papok érdemeit növeli, hogy amíg társadalmilag és az egyház számára is hasznos értékek felkutatásáért küzdöttek, addig hivatalos és nem hivatalos egyházi elmarasztalás, nem ritkán gyalázkodás és elítélés volt osztályrészük. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben a katolikus papi békemozgalom igen fontos nemzetközi szerepet is vállalt. Kapcsolatot kerestek és találtak különféle egyházi és világi békemozgalmakkal, és kapcsolatra léptek a szocialista országok haladó papságával is. Bár szembe kellett nézniük egyes nyugati elszigetelési törekvésekkel, erejükhöz és lehetőségeikhez mérten eredményesen kapcsolódtak be a fellendülő nemzetközi 89
