Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Thürmer Gyula: Három évtized a béke és a biztonság védelmében
új elemeket tartalmazott: több nyugati ország kívánságát figyelembe véve, önálló napirendi pontként elfogadták a kulturális együttműködés megvitatását. Ugyanakkor kiegészítésként javasolták egy, az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó szerv létrehozásának megvitatását is. Megnyílt az út az 1975. évi helsinki értekezlet sokoldalú előkészítése előtt. A helsinki értekezlet összegezte a második világháború politikai eredményeit. A záróokmány politikai mondanivalója az európai határok sérthetetlenségének, a két német állam létezésének és annak a ténynek elismerése, hogy Európában két társadalmi rendszer van, s mindkettő megfelelő politikai és katonai erőre támaszkodik. A záróokmány körültekintően figyelembe vette a részt vevő országok érdekeit, ezért sajátos magatartási kódexszé, megbízható iránytűvé válhatott az európai államok viszonyában. Az értekezlet nyomán jelentős haladás történt az európai országok kapcsolataiban, kibővültek a gazdasági, kulturális kontaktusok, szabadabbá vált a népek érintkezése. Az enyhülés mély nyomokat hagyott, ami a későbbi időszakban sem engedte megszakadni a helsinki folyamatot, és a jelenlegi bonyolultabb körülmények között is jó alap az elért eredmények továbbviteléhez. A helsinki záróokmány eltérő értelmezése megmutatkozott az értekezletet követő időszakban, és éreztette hatását a belgrádi, de különösen a madridi találkozón. A Varsói Szerződés tagállamainak közös erőfeszítéseivel alapvetően sikerült biztosítani, hogy a madridi találkozó hozzájáruljon a Helsinkiben és az azt követő időszakban elért eredmények megvédéséhez. A találkozó kiegyensúlyozott és tartalmas dokumentummal zárult. Megmutatta, hogy az enyhülési politika jelentős tartalékokkal rendelkezik, s az európai államok az eltérő politikai vélemények ellenére kölcsönösen elfogadható megállapodásokra juthatnak. A madridi találkozón tanúsított nyugati, elsősorban amerikai magatartás tulajdonképpen az imperializmus politikájában bekövetkezett változást jelezte. Az imperializmus szélsőséges körei arra törekedtek, hogy a fegyverkezési verseny fokozásával, helyi válságok szításával, a normális nemzetközi gazdasági kapcsolatok akadályozásával a maguk javára változtassák meg a kialakult katonai erőegyensúlyt, és feltartóztassák a haladás erőinek további térnyerését. Az Egyesült Államok és a NATO politikájában végbement fordulatot az imperializmus számára kedvezőtlen nemzetközi változások idézték elő, amelyek párosultak belső gazdasági feszültségeikkel is. Az imperializmus erői ugyanakkor a maguk javára igyekeztek kihasználni azokat a gazdasági gondokat, amelyek eltérő mértékben ugyan, de valamennyi szocialista országban jelen voltak. Ebből az alapállásból közelítették meg azokat a belpolitikai feszültségeket is, amelyek egyes szocialista országokban jelentkeztek. Az amerikai vezetés aláírta a SALT—II szerződést, annak tudatában, hogy a hadászati erőegyensúly megváltoztatása pénz- és időigényes feladat, de határozott célul tűzte ki az erőegyensúly javukra történő felbillentését, a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági helyzetének megnehezítését, egységük megbontá
