Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - 40 ÉV TÖRTÉNETÉBŐL - Thürmer Gyula: Három évtized a béke és a biztonság védelmében
egyeztetési mechanizmusát. 1949-ben aláírták az Észak-atlanti Szerződést, megalakult a NATO. A második világháború után a nyugat-európai államközi kapcsolatok fő problémája a francia-német szembenállás feloldása volt, valamint az, hogy a nyugat-európai közvélemény tudomásul vegye Nyugat-Németország „visszatérését” a tőkés országok politikai és gazdasági rendszerébe. Az Egyesült Államok sem gazdasági, sem politikai szempontból nem kívánt lemondani az NSZK-ról. A francia és a nyugatnémet tőke ellentétes érdekeit a Schuman-terv és más intézkedések keretében sikerült összeegyeztetni, s a párizsi szerződések lehetővé tették az NSZK belépését a NATO-ba. Ezzel teljes lett a vezető imperialista országok koalíciója. Az Egyesült Államok uralkodó körei a megváltozott körülmények között már időszerűtlennek ítélték az antifasiszta koalíció - a különböző társadalmi rendszerű államok e sajátos, de történelmileg helyesnek bizonyult együttműködésének - politikáját. Az Egyesült Államok igyekezett kihasználni a háborúból számára fakadó kedvező következményeket, és vezető pozíciókat biztosított magának a nemzetközi kapcsolatok új rendszerében. E tendencia az amerikai politikában már a háború idején is érződött, s különösen megmutatkozott a háború utáni rendezés kérdéséről folytatott tárgyalásokon, elsősorban a potsdami konferencián. Az amerikai uralkodó körök azonban számoltak a realitásokkal, az objektív körülményekkel, a tömegek békevágyával, és csak a háború befejezése után vált leplezetlen politikai céllá a szocializmus világméretű elterjedésének megakadályozása, a nemzeti felszabadítás, az antiimperialista harc más erőinek lokalizálása. Igaz, a szocialista országok politikai erőfeszítései nyomán bizonyos kedvező változások is végbementek a világban. Véget ért a koreai háború, a vezető nagyhatalmak Genfben már készültek a délkelet-ázsiai problémák áttekintésére. Rendezés előtt állt a szovjet-jugoszláv viszony. Már nem sok idő választott el a Szovjetunió és az NSZK közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításától. Az osztrák államszerződés előkészületei jelezték, hogy az államok érthető biztonsági igényeinek figyelembevételével lehetőség van a stabilitás biztosítására. A szocialista országok ekkor még nem voltak abban a helyzetben, hogy biztosítsák az enyhülést vagy akár a sajátos „olvadás” fenntartását, sőt számolniuk kellett a katonai szembenállás, a háborús fenyegetés következményeivel. Az ötvenes évek közepén még nem beszélhettünk erőegyensúlyról. A háború okozta sebek begyógyitása, a károk helyreállítása óriási erőfeszítéseket igényelt valamennyi szocialista országban. A két világrendszer szembenállása jelentős erőket kötött le a védelmi képesség biztosítására. A szovjet tudományos intézetekben, üzemekben már folyt az új repülő- és rakétaeszközök kifejlesztése, de még egy teljes esztendő választott el attól a pillanattól, amikor Szergej Koroljov irodájának tervei alapján megszületik az első szovjet nukleáris rakéta, és két esztendő 1957 augusztusától, amikor befejeződnek az első szovjet kétlépcsős ballisztikus interkontinentális rakéta kísérletei.2 64
