Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Berényi Pál: A polgári politikatudomány szocializmusképe
folyamat elhúzódása idézte elő. A lengyelországi fejlemények ugyanakk or a válságfogalom marxista kezelésére is termékenyítőén hatottak. Amíg a szocialista átalakulást leegyszerűsítetten, lényegében csak a tőkés; társadalomban jelentkező ellentmondások feloldásaként értelmezték, a hangsúlyt pedig arra tették, hogy a szocializmus nemcsak alapját tekintve, de a társadalmi-politikai tevékenység szinte minden elemében is a kapitalista viszonyok szöges ellentétpárját alkotja, nemigen lehetett szó az újfajta ellentmondások valóságos természetének feltárásáról. Hiszen a korábbi felfogás szerint az e'lentmondás a szocializmusban csak „rendszeridegen” lehet, időben és térben tőle független okokra lehetett viszavezetni, következésképpen megoldásának színtere a tudat- formálás (a tájékoztatás és a nevelés) szférájába helyeződött.19 A fejlődés ellentmondásainak „konfliktusmentes” megoldódását hirdető nézetek helyét egyre inkább az ellentmondás-konfliktus-válság hármas tagolódású, folyamat árnyalt elméleti-politikai elemzése váltja fel. A viták folytatódnak erről a kérdésről, de eléggé markánsan kirajzolódik egy olyan álláspont, amely szerint kedvezőtlen külső és belső feltételek találkozása esetén a szocializmusban is lehetséges a válság. Ez a válság azonban: — nem következik szükségszerűen a szocialista társadalom lényegi természetéből, gazdasági alapjából vagy felépítményrendszeréből;- lokális, nem terjed ki egyidőben minden szocialista országra;- nem strukturális, legfeljebb részlegesen érintheti a társadalom gazdasági és politikai rendszerének alap mechanizmusait;-nem időtlen, hanem átmeneti jellegű; — külső tényezők (embargó, lélektani hadviselés) súlyosbítják, de leküzdéséhez a szocializmus immanens erejére van szükség. Úgy tűnik, Fedoszejev nyomán20 Szemjonov szovjet filozófus végezte el a legátfogóbban a szocializmus ellentmondásainak rendszerezését. Ezeknek az ellentmondásoknak három, általa törvényszerűnek és elkerülhetetlennek tekintett fokozatát különbözteti meg: az ellentmondó oldalak összhangját; egységük szétválását; valamint az ellentmondásnak a fejlődés normális menetében tett intézkedésekkel, reformokkal történő leküzdését. A harmadik fokozat objektív vagy szubjektív okokból bekövetkező elmaradása esetén lépnek be az ún. válság- fokosatok: az ellentétek kiéleződése és ennek a társadalmi fejlődésre gyakorolt fékező hatása; a válságállapot; végül a válság végletes kiéleződése és elhúzódása, amely a társadalmi struktúra deformálódásához vezethet. A szerző a válságállapotot tekinti annak a legkésőbbi fázisnak, amikor mind az adott szocialista társadalom belső erőinek mozgósításával, mind pedig külső internacionalista segítséggel a deformáció elkerülhető.21 Ez a gondolatmenet közelebb visz minket a szocialista rendszer ellentmondásai, konfliktusai és a mai nemzetközi erőviszonyok összefüggésének megértéséhez. A nyugati válságelméletekben szembetűnő a nemzeti, a regionális és- a globális szintek differenciálatlansága, keveredése. Valójában míg a szocialista 58
