Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Berényi Pál: A polgári politikatudomány szocializmusképe
országokban kialakult válsághelyzet partikuláris, földrajzilag és a károsított társadalmi szférák szempontjából is korlátozott, a komplex értelemben felfogott erőviszonyok csak regionális erőtényezőkön alapulók és globálisak lehetnek. Következésképpen napjainkban a szocialista országok társadalmi, politikai evolúciójának összefonódása, kölcsönös feltételezettsége, valamint a gazdasági és a katonai erők jelentős mértékű integrálódása képezi - a belső társadalmi-ideológiai tartalékok mellett - a leglényegesebb akadályát annak, hogy a válságok ne a „klasszikus” módon, azaz a politikai szisztéma deformálódásával, illetve összeomlásával „oldódjanak meg”. A nyugati politológusok közül is érzékelik ezt a realitást azok, akik kimutatják ugyan, hogy a szocializmuson belüli válsághelyzetek bizonyos fázisaira és bizonyos mértékben a kapitalista Nyugat külpolitikai akciói (a politikai nyomás és az ideológiai diverzió különféle típusai) is hatást gyakorolnak, de elismerik, hogy a válságkezelésben strukturálisan ma már a szocializmus mint régió belső törvényszerűségei a meghatározók. A szocialista válságkezelés kollektív (regionális) jellege nem mond ellent az adott válságok nemzeti keretek közötti kifejlődésének. Ez a nemzeti és a nemzetközi tényező sajátos kölcsönhatásából adódik. Kétségtelen, hogy napjaink szocializmusa - eredményeivel és ellentmondásaival együtt - nemzetközi összefogással, ugyanakkor meghatározott nemzeti keretekben fejlődik.22 Válságszituáció esetén a közvetlenül nem érintett együttműködő partnerek cselekvése kétirányú: egyaránt célozza a bajba jutott ország sokoldalú megsegítését és a válság lokalizálását. Ily módon, az eredményes válságkezelés nyomán, egyensúlyban tartható a nemzetközi erőviszonyok kialakult mérlege a szocializmus és az imperializmus erői között. * A polgári politológiának a szocialista országok belső viszonyaival foglalkozó' néhány elméletét áttekintve, a lényeget illetően kettős következtetésre juthatunk: képviselői sokoldalúan, behatóan és - saját érdekükben felfogva a feladatukat - a lehető legteljesebben, a realitások és a marxista útkeresések figyelembevételével tanulmányozzák a szocialista világ jelenlegi és potenciális reagálását az új nemzet- és világgazdasági helyzetre, az enyhülés megtorpanása és az erőpolitika alkalmazása nyomán módosuló nemzetközi feltételekre, a szükségszerűen felbukkanó belső társadalmi, politikai követelményekre. Annak ellenére azonban, hogy elemzéseikben számos racionális, elgondolkodtató mozzanat fedezhető fel, a levont következtetéseket többnyire a voluntarizmus, az osztályérdekek alig leplezett manifesztálódása jellemzi. Ugyanis, mint láttuk, a politológusok annak kimutatására törekednek, hogy a szocializmus „átfogó és globális válságba” jutott, s úgy vélik, hogy saját alapján, lényegi identitásának megtagadása nélkül nem képes e válság leküzdésére. Kitűnik ezekből az elméletekből az is, hogy a szocializmus akár az
