Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Berényi Pál: A polgári politikatudomány szocializmusképe
A szocialista országokra gyakorolt nyomás politikájának „tudományos megalapozására” többen tettek kísérletet. „Minden állam következetesen folytatott külpolitikájának célja végső soron az, hogy a partnert saját érdeke szerint befolyásolja... A társadalmi rendszerek határozott érdeke, hogy ellenőrizzék környezetüket, csökkentsék a környező világ zavaró és destabilizáló hatását”.17 A szerző - mivelhogy láthatóan az államok (kétségkívül létező) érdekellentéteit tekinti meghatározónak a nemzetközi kapcsolatokban - említésre sem méltat olyan célokat, mint a béke megőrzése, a biztonság megszilárdítása vagy a kölcsönösen előnyös együttműködés erősítése. Az angol Wiles fejtegetésének kiindulópontját az a megállapítása képezi, hogy az „ideologikus és totalitárius” kormányzási alakzatok (ide sorolja a szocialista országokat éppúgy, mint történelmileg a fasiszta rendszereket) képtelenek arra, hogy kifelé „konvergáljanak”, befelé pedig „toleranciát” honosítsanak meg. Ennélfogva az ilyen rendszerek megváltoztatása szerinte korábban kizárólag külső katonai erőszak vagy belső államcsíny révén volt elképzelhető, a szocializmussal szemben azonban „ma már egyik megoldás sem alkalmazható”. Ezek „helyettesítésére” volna hivatott a tőkés országok enyhülési politikája, aminek viszont a szerző szerint „mint kizárólagosan adek- vát alternatív politikának nincs tudományos vagy emberi tapasztalaton nyugvó megalapozottsága”. , Az enyhülésnél reálisabb politikának tartja Wiles a gazdasági zsarolással kombinált politikai konfrontáció következetes fenntartását, s ezen belül részletesen elemzi az ún. pozitív és negatív gazdasági fegyvereket. Az előbbivel a normális kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatokat, az utóbbival pedig e kapcsolatok egyoldalú nyugati megtagadását jelöli. Bár a szerző úgy nyilatkozik, hogy nem híve a pozitív gazdasági fegyver alkalmazásának, mivel az - fejlettebb változatában - szükségképpen magába foglalja a technológiatranszfert is, mégis fontosnak tartja a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlesztését, minthogy csak ennek révén lehet eljutni a két rendszer „összefonódásának” egy olyan szintjére, ahol a negatív gazdasági fegyver egyáltalán hatékonyan bevethető. Wiles fő következtetése, hogy a „kapitalizmussal szemben ellenséges” államokat a történelem tanulsága szerint sosem lehet azok gazdaggá tétele útján „békeszeretővé és racionálissá” tenni; ellenkezőleg: eredményre velük szemben a „tudományosan megalapozott, következetesen alkalmazott és a szocialista döntési folyamatokra hosszú távon befolyást gyakorló” embargópolitika vezet.18 A válság és az erőviszonyok Ha a szocialista társadalmi rendszer életképtelenségéről, hanyatlásáról értekező nyugati eszmefuttatások nem is új keletűek, a rendszerszintű válsággal kapcsolatos elméletek reneszánszát a lengyelországi válság kifejlődése és a konszolidációs 57
