Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Berényi Pál: A polgári politikatudomány szocializmusképe
mussal kapcsolatos egyes korábbi „mítoszokból” való kiábrándulás hozzájárult a kapitalizmussal szemben kritikus, annak kisebb-nagyobb reformokkal történő megváltoztatását szorgalmazó vagy kifejezetten antiimperialista jellegű polgári nézetek, eszmeáramlatok elterjedéséhez, s talán éppen ez a folyamat is elősegítette a különböző színezetű apologetikus és más konzervatív, neokonzervatív irányzatok ellentámadását. A kapitalizmus kritikája természetszerűleg nem feltétlenül esik egybe a szocializmus elfogadásával vagy az iránta tanúsított rokonszenvvel. A két ellentétes típusú társadalmi rendszer világméretű konfrontálódásának időszakában a burzsoá társadalomra jellemző, sokszor már-már anarchiába csapó eszmei-világnézeti sokféleség ellenére, a különféle ideológiai irányzatok gyakorlatilag egymást erősítik. Ha nem is egyszólamúság, de feltétlenül stratégiai egyetértés jön létre közöttük a kapitalizmus fenntartásának szükségességében, de főképpen abban, hogy rendszerint elutasítják a tudományos szocializmus mai és jövőbeli érvényességét, az ilyen eszmei alapokon álló társadalmi berendezkedés fejlődőképességét. A szocializmus „válságáról” A burzsoá ideológiának a társadalmi haladás eszméivel való hagyományos szembenállásán belül a szocializmus válságát konstatáló vagy prognosztizáló elméletek egyidősek magával a munkásmozgalommal, a szocializmussal. A szocializmussal kapcsolatos válságelméletek gyártása klasszikusan az antikommwügmus politikájával kapcsolódott össze. Ideológiailag viszont az antikommunizmus - amely egyszerre ideológiai jelenség, politika és propaganda - nem azonosítható mechanikusan meghatározott eszmei áramlatokkal. Természetétől, funkciójától idegen a merev doktrinerség, hiszen jellemzője éppen az, hogy különféle típusú és rendeltetésű, mindig a legújabb, legkorszerűbb burzsoá elméletekből válogat, s azok elemeit ötvözi egybe egyfajta külön politikai „ideológiává”.3 Továbbra is tény azonban, hogy nagy számban akadnak olyan nem marxista, idealista, köztük a tőkés rendszert feltétel nélkül kiszolgáló, a szocializmust is bírálóan szemlélő polgári ideológusok, akik nem értenek egyet vagy szembeszállnak az antikommunizmus- sal, nyíltan vállalják, igénylik a kommunistákkal, a marxistákkal való politikai párbeszédet, a tudományos vitát. A polgári politológiának a mai szocializmusról szóló válságelméletei elsősorban a társadalmi ellentmondások és konfliktusok elemzéséhez, értelmezéséhez kapcsolódnak. A szocialista társadalom, így a fejlett szocializmus is - más társadalmi formációkhoz hasonlóan - az ellentmondások harcában, azok leküzdése útján él és fejlődik. Az ellentmondások feltárása, elemzése a társadalomtudományok feladata, feloldásuk a szocializmusban az egész politikai rendszer keretében történik. Tudjuk, pontosabban megtanultuk, hogy a rendezetlenül hagyott vagy a nem megfelelően, nem időben megoldott ellentmondások akadályozzák a szocia
