Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 3. szám - Csaba László: A KGST a változó világban
indokolta a kelet-európai országok által a Szovjetuniónak (kis részben egymásnak is) nyújtott jelentős hosszú távú beruházási hiteleket. Az energiakérdés előtérbe kerülése egyértelműen rányomta a bélyegét már a Komplex Program gyakorlati rendelkezéseket tartalmazó részére is. Mint ismeretes, az összes nagy beruházási hozzájárulási egyezményt még az első olajárrobbanás előtt kötötték. Az energiaszűke a KGST-ben nemcsak a világpiacinál korábban, hanem más okokból és más hatásmechanizmusokon keresztül alakult ki. Az energia- és nyersanyagprobléma a KGST-ben elsősorban a kitermelő iparágak teljesítőképessége és a feldolgozó iparágak csillapíthatatlan igényei közt feszülő naturális jellegű aránytalanságként jelentkezett (és alapvetően ez mais így van). Vagyis a már a hatvanas években is jelentősnek tartott és azóta tovább éleződő hiányhelyzetet elsősorban nem az árak - és végképp nem a világpiaci árak - közvetítik, hanem azt elsősorban a központi tervezőszervek érzékelik a középtávra szóló népgazdasági tervek nemzetközi egyeztetése során.14 Ez oly módon történik, hogy az ajánlati és az igénylisták többfordulós egyeztetése után is a népgazdasági tervezés mérlegrendszerében az inputoldalon srtukturális jellegű, a tervegyeztetés befejezése és a tervszámok pontosítása után sem szűnő forráshiány mutatkozik. A tervegyeztetési eljárás részletes leírása,15 mely még jóval az árképzési rend megváltozása előtt született, világosan bemutatja ezt. Naturális hiányként, és döntően nem a világpiaci lehetőségekre kacsintgató, profitmaximalizáló gaz dálkodói magatartás eredményeként jött létre és létezett hagyományos kereskedelmi feszültségforrásként az energia-és anyagszűke a KGST-ben már 1975 előtt is (amikor a világpiac bármely közvetlen hatását tagadták, különösen 1973- 1974-ben). Másfelől a világpiaci fejleményekre való hivatkozás igen hatásos (kivédhetetlen), de mégis csak pótlólagos érvként adódott a növekvő hiányokra, már 1972-1973 során a beruházási hozzájárulások nagyfokú kiterjesztésével reagáló és a túlkereslet ellen további áron kívüli eszközökkel is védekező termelők számára. Félreértés tehát, ha egyes - főként nyugati - elemzők a KGST-beli energia- és nyersanyagkérdést pénzügyi kategóriákban, a valóságban mellékes feláldozott haszon, illetve nyereségmaximalizálás feltételezésével, tehát a KGST mechanizmusából hiányzó motivációk alapján kísérlik meg értelmezni. A feláldozott haszon logikájával ellentétes gyakorlati döntések sora jellemzi ugyanis a szovjet magatartást. A szovjet fél nem akkor terelte át olajeladásait a világpiacra, amikor e logika szerint a legtöbbet nyerhette volna (1974-1975-ben, illetve i979-I98I-ben), hanem a világpiaci olajárak csökkenő irányzatának kialakulásakor, 1982-1984-ben (amikor a logika szerint az exportot kellett volna csökkenteni az árak stabilizálása céljából). Az olajipari beruházások részaránya épp akkor nem nőtt (1973-1977 között), amikor az említett logika szerint az leginkább indokolt lett volna.16 Az olajpiacon - az aranypiactól eltérően - még részleges profitmaximalizáló magatartás sem jellemzi a Szovjetuniót: nem fogja vissza eladásait csökkenő árak esetén, nem egyezteti üzletpolitikáját más nagy termelőkkel stb. Mivel a valóságos szovjet termelési és értékesítési politika láthatólag 14
