Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - Losoncz Miklós: Nyugati stratégiai koncepciók és megvalósításuk a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban
gazdasági törvényeket és korlátokat, továbbá a kormányszintű döntések végrehajtásával, illetve végrehajthatóságával kapcsolatos érdekviszonyokat.1 A stratégiai célok elérése nagymértékben függ attól, vajon sikerül-e a különböző érdekeket - nemzetközi és nemzeti szinten egyaránt - egyeztetni, összehangolni. Az érdekkülönbségek egy országon belül a kormány, az ipar, a pénzügy, az egyes ágazatok közötti kapcsolatokban jelenhetnek meg, nemzetközi viszonylatban pedig az egyes kormányok eltérő helyzetértékelésében, célkitűzéseiben juthatnak kifejezésre.2 A hidegháború időszaka (1946-1953) A második világháború után Nyugaton gyorsan feledték az antifasiszta koalíciót, s a Szovjetunióról ismét a háború előtti képet vázolták fel. Az amerikai stratégia- formálás ugyanis abból az alapfeltételből indult ki, hogy a nemzetközi kapcsolat- rendszer polarizált, a Szovjetunió a Nyugattal versengő nagyhatalom, potenciális ellenség. Ennek az ellenségképnek megfelelően a Truman-doktrínában meghatározott amerikai globálstratégia célja a Szovjetunió és általában a kommunizmus visszaszorítása, feltartóztatása volt. Feltartóztatáson egyrészt a Szovjetunió hatalmának, nemzetközi befolyásának a Nyugat számára elfogadható határok közé szorítását, másrészt a Szovjetunió nemzetközi fellépésének, azaz társadalmi-gazdasági berendezkedéséből következő külpolitikájának befolyásolását, a nyugati elképzeléseknek, érdekeknek megfelelő módosítását értették.3 (A doktrína lényeges vonása a globális jelleg, vagyis az, hogy - 1948 után Jugoszlávia kivételével - nem differenciált a szocialista országok között.) A Truman-doktrína abból indult ki, hogy a háború utáni újjáépítés hatalmas tőkéket igényel. Céljaikat ezért először - egyebek mellett - az amerikai tőkekivitelre, a Marshall-terv keretében a kelet-európai országoknak is nyújtandó segélyekre támaszkodva kívánták elérni. Miután a kelet-európai népi demokráciák elutasították a Marshall-tervet, a nyugati stratégiai gondolkodásban előtérbe került az a koncepció, hogy a Szovjetuniót és a hozzá kapcsolódó népi demokratikus országokat megfosszák azoktól az előnyöktől, amelyek számukra a keletnyugati kereskedelemből származnak. E gazdasági célkitűzés két feltételezésen nyugodott. Egyrészt az amerikai globálstratégiát megfogalmazó hidegháborús doktrína feltételezései között szerepelt a háború esetleges kitörése, ezért nem tartotta célszerűnek, hogy a Nyugat erőteljesebb gazdasági-technológiai kapcsolatokat építsen ki a Szovjetunióval és a kelet-európai országokkal.4 Másrészt a doktrína közvetlen kapcsolatot feltételezett a kelet-nyugati kereskedelem bővülése és a Szovjetunió katonai potenciáljának fejlődése között. Ezért úgy vélték, hogy a „Szovjetunióval és a szovjet befolyás alatt álló területekkel” folytatott mindenfajta kereskedelem káros az Egye34
