Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)

1985 / 1. szám - Hardi Péter: A második szakasz: az Egyesült Államok Reagan újraválasztásának fényében

A „great communicator'’'’ („nagy kommunikáló”, azaz az álláspontját kitűnően közvetítő, jó meggyőző képességű személy) jelzőjét politikai koalícióépítő készségével, kezdeti rohamos, de később is elért törvényhozásbeli sikereivel már viszonylag korán kiérdemelte.

Reagan a demokrata többségű képviselőházban is keresztül tudta vinni adó- csökkentési programját, rögtön elnöksége első évében. A hazai költségvetésegyeztetési folyamat, a költségvetés átalakításának politikai hatásai révén a hatalmi erőviszonyokat, különösen az elnök-kongresszus erőviszonyt is az elnöki hatalom javára változtatta meg. Ha nem mindig tudott is kellő támogatást szerezni javaslataihoz, de az első négy évben elgondolkodtatóan nagy volt törvényhozásbeli sikereinek az aránya. S ahol vereséget szenvedett, ott sem mindig volt végleges az alulmaradása, több esetben (például az MX-rakéták kérdésében) hosz- szas alkudozási folyamatba kezdett.

Ezekben a folyamatokban nemcsak személyes meggyőző erőről, hanem jó taktikai érzékről és időzítőképességről is tanúbizonyságot tett. S ha arra gondolunk, hogy ezek a tulajdonságok az Egyesült Államok legsikeresebb elnökeiben is megvoltak (különösen pl. Franklin D. Rooseveltben, akivel azért kínálkozik az összehasonlítás, mert a reagani törekvések jórészt a roosevelti vívmányok átértékelésére, illetve megváltoztatására irányulnak), akkor képesnek kell lennünk egy fontos különbségtevésre. Egy politikus - különösen saját társadalmának politikai közegében, annak politikai-intézményi feltételei között - sikeres és tehetséges politikus lehet akkor is, ha más közegben, más értékelési feltételek szerint nem tekintik annak (vagy nem is lenne az), sőt még akkor is, ha politikája az értékelő(k) szempontjai alapján elhibázott és káros. Nekünk (itt Magyarországon) elsősorban azt kell megértenünk, hogy az Egyesült Államok politikai struktúráját, politikai belharcait, döntéshozatali mechanizmusait Reagan igen jól ismeri; ezeken belül jól tudja mozgósítani politikai erőforrásait; és különösen jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy akár a politikai ellenfelek „fölött” és azokkal szemben közvetlen választói jóváhagyást vagy támogatást szerezzen.

Arról szintén nem szabad megfeledkezni, hogy Reagan egy amerikai belső áramlat, a (neo)konzervatív áramlat megerősödése és nyílt jelentkezése folytán válhatott elnökké, s elnöknek maradását is ennek az áramlatnak, illetve tartósságának köszönheti. Ez azért fontos, mert Reagan ennek az áramlatnak a jelképévé vált, s ebben személyes adottságai jelentősen közrejátszottak.

Reagan szimplifikáló stílusa ebben az esetben előnyére szolgált. Összetett, nehezen kezelhető kérdéseket képes volt végletekig leegyszerűsítve a politikai közvélemény elé vinni, amelyet viszont az egyszerű, sokszor jelképpel illusztrált kérdés viszonylag könnyű választás elé állított.

Emellett Reagan a célok és az elvek meglepő konzisztenciájával, állhatatosságával rendelkezik, ami politikusi megítélését az őt támogatók szemében nagyrészt függetleníti a konkrét ügyekben hozott döntéseitől, sőt kudarcaitól is.24

24