Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Valki László: A defenzív védelem koncepciója
„Az Air Land Battle-offenzívák - írja a hivatalos amerikai forrás4 - gyors, erőteljes hadműveletekben öltenek testet, amelyek az ellenség gyengéit sikeresen használják ki... A támadó [ezúttal már NATO-] erők az állandóan változó helyzetben megőrzik a kezdeményezést, szétrombolják az ellenséges védelem egységét. A különféle támogató és tartalékegységek rugalmas felhasználásával addig folytatják a támadást, amíg a győzelmet el nem érik. . . . Attól függetlenül, hogy kezdetben támadnak vagy védekeznek, az amerikai egységeknek a Föld bármely pontján magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést, és azt agresszív módon ki kell használniuk ... Az ellenség területére való mély behatolás nem valamiféle mellékes vagy másodrendű hadműveleti feladat, hanem egy koordinált hadműveleti terv el nem hanyagolható része.” Eddig az idézett forrás kizárólag a hagyományos fegyveres erőkkel végrehajtott hadműveletekről beszél. A következő sorok azonban ennél többről is szólnak: „Az atom- és vegyi fegyverek bevetése drámai módon megnöveli a harctéri helyzet hirtelen megváltoztatásának lehetőségét, amit a támadó majd eredményesen tud kihasználni.”5 Rogers tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoka azt írja ugyan egy cikkében,6 hogy az AirLand Battle-koncepció nem egyeztethető össze minden tekintetben a NATO elrettentési és védelmi feladataival, ezért az utóbbi haderőire nem érvényes, gyakorlatilag azonban az Európában levő amerikai egységeket is az ismertetett koncepció alapján képezik ki, és azok egy esetleges fegyveres konfliktusban minden bizonnyal annak előírása szerint harcolnának. A két koncepció közti különbség egyébként sem számottevő. A NATO európai főhadiszállásán kidolgozott, Rogersről elnevezett harcászati elképzelések kevésbé hangsúlyozzák az offenzív elemeket, tartalmilag azonban ugyanúgy az ellenfél területére irányuló mély behatolást foglalják magukban, mint az AirLand Battle-doktrína. A defenzív védelem eszméjének megfogalmazói ebből azt a következtetést vonják le, hogy olyan katonai doktrínát kellene a NATO-ban kidolgozni és alkalmazni, amely legalábbis nem növeli a Varsói Szerződés államainak fenyegetettségi érzetét, azaz nem provokatív védelmet irányoz elő. 3. Az előbbiekhez szorosan kapcsolódó további probléma, hogy egy olyan rakéta, amelyet hagyományos robbanótöltettel látnak el, külsőleg semmiben sem különbözik a nukleáris töltetet hordozó rakétától. Csak gyakori helyszíni ellenőrzéssel lehetne megállapítani, hogy milyen robbanótöltetről van szó, erre azonban nyilvánvalóan semmi esély sincs. Következésképpen egy kiélezett nemzetközi helyzetben még afelől is bizonytalanságban lenne a Varsói Szerződés katonai vezetése, hogy az AirLand Battle-koncepcióban, illetve a Rogers-tervben előirányzott mély behatolást hagyományos vagy nukleáris fegyverek felhasználásával hajtják-e végre. Bizonytalanság esetén pedig a katonai vezetés a rosszabb változatra kénytelen felkészülni, így növekszik egy nem kívánt atomháború kirobbanásának a veszélye. 4. Az ellenfelet a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazásától akkor lehet csupán hatékonyan elrettenteni - állítják a defenzív védelem koncepciójának 102
