Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1985 (12. évfolyam)
1985 / 1. szám - SZEMLE - Valki László: A defenzív védelem koncepciója
kidolgozói ha a NATO rendelkezik a másodikcsapás-mérő képességgel. Más szóval, ha a NATO területén levő nukleáris fegyverek jól védettek, tehát az ellenfél első atomcsapását legalábbis a fegyverek többsége túléli, s így e fegyverek később is bevethetők. Ellenkező esetben ugyanis az ellenfél számára nagy a kísértés a nukleáris fegyverek elsőként való alkalmazására, hiszen nem kell megtorló atomtámadástól tartania. Az említett szakértők szerint azonban a NATO kis- és közép-hatótávolságú atomfegyverei (köztük a Pershingek) rosszul védettek, és így második csapás mérésére nem alkalmasak. Sebezhetőségük oly nagy, hogy végső soron magát a NATO-t is az első csapás mérésére bátoríthatják a „use them or lose them” (használd vagy elveszíted) elve alapján. 5. Az a NATO-ban újból és újból felmerülő javaslat, hogy a hagyományos fegyveres erők növelésével és fejlesztésével, a Varsói Szerződésnek e területen való „utolérésével” kiutat lehetne találni a zsákutcából, az idézett békekutatók szerint nem szerencsés. A NATO annak idején egyebek között éppen azért választotta a hagyományos fegyveres erők nagyarányú fejlesztése helyett a harcászati és a hadműveleti-harcászati nukleáris fegyverek Európába történő telepítését, mert az lényegesen olcsóbbnak tűnt. Ez a helyzet azóta sem változott. A hagyományos erők minden fegyvertípusának a fejlesztése a nemzeti költségvetésekre óriási megterhelést róna, ami a NATO-tagállamok jelenlegi gazdasági helyzetében elfogadhatatlan. Ugyanez vonatkozik a minőségi fejlesztésre is. Ma egy Tornado repülőgép - írja Afheldt7 - három-hat Starfighter árába, egy Leopard-2 harckocsi két Leopárd-iAi árába kerül. A magasabb minőségi mutatók jobb harcképességet ígérnek ugyan, az óhajtott mennyiséget azonban a kismértékben emelkedő katonai költségvetésekből már nehezen lehet fenntartani, nemhogy növelni. Ezeknek a változásoknak az eredményeként pedig válsághelyzetben eggyel több oka lenne a Szovjetuniónak arra, hogy atomfegyvereit használja. Afheldt szerint ugyanis a hagyományos fegyverzet mennyiségi fejlesztése egyszerűen a nukleáris célpontoknak a számát növelné, hiszen újabb és újabb katonai támaszpontok, laktanyák, harcálláspontok, közlekedési csomópontok, fegyverraktárak, híradó-létesítmények, repülőterek stb. épülnének, amelyeket az ellenfélnek létérdeke lenne egy fegyveres konfliktusban mielőbb elpusztítani. A Szovjetuniónak - állapítja meg a nyugatnémet békekutató - már bizonyára rendelkezésére állnak azok a nagy találati pontosságú, irányított tüzérségi rakéták, amelyek egy-egy kis - alig i kt hatóerejű - robbanótöltettel éppen az ilyen célpontok megsemmisítésére a legalkalmasabbak, mégpedig anélkül, hogy az érintett frontállamok városai és más, nem katonai létesítményei jóvátehetetlen károsodást szenvednének. A mennyiségi fejlesztés egyébként - teszi hozzá - még abból a szempontból is növeli a sebezhetőséget, hogy egyre több löveget, páncélost, csapatszállító és kiszolgáló stb. járművet kell mozgatni az adott térségben, s ezek egyre inkább függővé válnak a közlekedési csomópontok áteresztőképességétől. Minél több tehát a hagyományos fegyver, annál többet béníthatnak meg a csomópontok ellen végrehajtott nukleáris támadások.8 103
