Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Dobozi István: A nemzetközi fejlesztési stratégia megvalósításának problémái a nyolcvanas évtized első harmadában
rendhez, illetve a globális tárgyalásokhoz kötni, tekintettel az e téren előrejelezhető lassú haladásra, sőt esetleges visszalépésre.18 A nemzetközi fejlesztési stratégia legfőbb célkitűzése a harmadik világ gazdasági fejlődésének jelentős meggyorsítása volt. A módosított stratégiának ezzel szemben a gazdasági fejlődés újbóli beindítására és az önfenntartó hosszú távú fejlődés feltételeinek kialakítására kell elsősorban irányulnia, s ennek megfelelő intézkedéseket kell előirányoznia. Kimutattuk, hogy a fejlődő világban a nyolcvanas évek elején szinte átmenet nélkül bekövetkezett és elhúzódó recesszióban a nemzetközi gazdasági és monetáris környezet kedvezőtlen irányú változásai, tehát alapvetően külső tényezők játszottak szerepet. Arra is utaltunk, hogy még a legsikeresebb belső alkalmazkodási politikát követő újonnan iparosodó fejlődő országok sem tudták elkerülni a világgazdasági visszaesés növekedéskorlátozó hatásait. A belső alkalmazkodási lehetőségek általánosan megfigyelhető beszűküléséből következik, hogy a fejlődő országok túlnyomó többsége számára a gazdasági recesszióból való kilábalás csakis egy globális fellendüléssel párhuzamosan valósítható meg. A tartós globális fellendülés feltételeinek megteremtése tehát a módosított nemzetközi fejlesztési stratégia központi kérdése kell hogy legyen. A mai nemzetközi vitákra a polarizáltság jellemző a tekintetben, hogy hol kezdődjön el először a fellendülés: Északon vagy Délen. A mai világgazdasági helyzetben a fejlett országok kormányainak többsége részéről nem számíthatnak a korábbinál nagyobb támogatásra azok az elképzelések, amelyek nagy összegű pénzügyi erőforrások Észak-Dél irányú áramoltatásától remélik először a fejlődő országok gazdaságainak élénkítését, majd ennek révén - a világkereskedelem közvetítésével - az iparilag fejlett országok fellendülését.19 A masszív erőforrástranszfert hirdető koncepciók nem tudták meggyőzni a fejlett országok kormányainak java részét arról, hogy a pénzügyi erőforrások átcsoportosítása a fejlődő országokba jobban élénkítené saját gazdaságaikat, mint azok otthon történő közvetlen felhasználása. A nemzetközi fejlesztési stratégia átdolgozásakor ezt a körülményt feltétlenül figyelembe kell venni. Reálisabb az a megközelítés, amely a világgazdasági válság leküzdése kiindu lópontjának a fejlett tőkés gazdaságok - azaz a válság legfőbb előidézői - sta bilizálását, majd fellendítését tekinti. A múltbeli adatokra támaszkodó számítások azt mutatják, hogy 1984 és 1986 között a fejlett tőkés országok bruttó nemzeti termékének 1 százalékos emelkedése a nem olajexportáló fejlődő országok exportjának átlagos évi 3,5 százalékos emelkedésével járna, s 1986-ra évi 35 milliárd dolláros pótlólagos exportbevétel-növekedést eredményezne.20 A fejlett gazdaságok tartós fellendülése közismerten pozitív hatással lenne a nyersanyag- árakra. A fejlett tőkés országok piaci kamatlábainak 1 százalékos esése - kb. egyéves késéssel - megközelítőleg 4 milliárd dollárral csökkentené a nem olajexportáló fejlődő országok éves kamatfizetéseit.21 A fejlett tőkés országok várható gazdasági fejlődésének dinamikájával s ezzel kapcsolatban a harmadik világra gya84
