Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Dobozi István: A nemzetközi fejlesztési stratégia megvalósításának problémái a nyolcvanas évtized első harmadában
korolt húzóhatás erősségével kapcsolatban azonban óvakodni kell a túlzott derűlátástól, mert a vezető fejlett tőkés országokban - a néhány országban (különösen az Egyesült Államokban) 1983 elejétől megfigyelhető megélénkülés ellenére - továbbra sincsenek meg a tartós fellendülés feltételei. A tartós gazdasági fellendülés biztosításának egyik lényeges feltétele a nemzetközi kereskedelem liberalizálása és rugalmasabb szerkezeti alkalmazkodást előmozdító iparpolitika folytatása a fejlett országokban. Számítani kell azonban arra, hogy a recesszió éveiben szerveződött és megerősödött protekcionista érdek- csoportok nem tűnnek el automatikusan a gazdasági fellendülés idején, hanem továbbra is az iparszerkezeti változások fékezése, különösen a fejlődő országokból származó iparcikkimport korlátozása érdekében fejtik ki működésüket. Ezért a kormányokra nagy felelősség hárul a nyitottabb nemzetközi kereskedelmi rendszer kialakítását gátló protekcionista erőkkel szembeni határozott fellépés s a megfelelő alkalmazkodási politika kialakítása terén. Ezzel kapcsolatban megerősítést igényelnek a nemzetközi fejlesztési stratégiában szereplő protekcionizmusellenes intézkedések. A fejlődő országok jelentős részében a külső likviditás folyamatos javulása nélkül nem bontakozhat ki tartós fellendülés. A nemzetközi fejlesztési stratégia felülvizsgálatakor figyelembe kell venni azt, hogy a vezető fejlett tőkés országok továbbra sem fogják támogatni a nemzetközi likviditás jelentős nagyságú növelését célzó terveket, mivel úgy vélik, az veszélyeztetné saját fellendülésüket, az infláció visszaszorításában eddig elért sikereiket, s tovább fokozná a nemzetközi pénzügyi rendszer ingatagságát. Reálisabb ezért az elkövetkező években a nemzetközi likviditás csupán mérsékelt növelésére számítani. Nem várható a hivatalos fejlesztési segélyek terén sem ugrásszerű növekedés, amely nélkül pedig a nemzetközi fejlesztési stratégiában 198 5-re, illetve 1990-re megjelölt célokat nemigen lehet elérni. A fentiek miatt a fejlődő országok többségének fizetési helyzete alapvetően a fejlett országok fellendülése által kiváltott pozitív hatások arányában javulhat. A kivitel volumenének növekedése, párosulva az exportárak emelkedésévlel és a pénzpiaci kamatlábak csökkenésével, javíthatja számos fejlődő ország hitek épességét, s megkönnyítheti a magánbankhitelekhez való hozzájutást. Ez utóbbi nélkülözhetetlen a fejlődő országok alkalmazkodási folyamatának kibontakozásához. Látni kell azonban, hogy kedvező feltételek esetén is e hitelek bővülése jóval elmarad az elmúlt évtizedben tapasztalt növekedési ütemtől. Javítani kívánatos e hitelek lejárati struktúráját, a közép- és a hosszú távú hitelek arányának növelésével, mivel a jelenlegi fizetési nehézségek számos fejlődő országban éppen a rövid futamidejű bankhitelekre való túlzott támaszkodásból erednek. Tekintettel arra, hogy a nagy adósságterheket felhalmozó és fizetési gondokkal küszködő fejlődő országokban az adósságszolgálat teljesítésére tett erőfeszítések igen gyakran restriktiv, a világgazdasági recessziót tartósító gazdaságpolitika formáját öltik, s kollektív nemzetközi érdek fűződik a romboló hatású akut 85
