Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Kiss J. László: A nyugatnémet pártpolitikai rendszer fejlődése a parlamenti választások tükrében
ténő megalakulásának. Ám az egyetértés nem sokáig tartott: az 1980 júniusi dort- mundi pártkongresszuson törés következett be a Gruhl-csoport (GAZ) és a Springmann-féle csoport (Grüne Liste, Schleswig-Holstein) között. A hagyományos jobb-baloldalt keresztező új „ökológiai konfliktusvonal” az öko-mozgalomban így nem vált kizárólagossá; a konzervatív és szocialista irányultságú csoportok újra szétváltak a hagyományos konfliktusvonal mentén. A zöldek választási sikerei a felületes szemlélőnek annál rejtélyesebbek, mivel az új jövevények nem rendelkeztek a hagyományos pártpolitikai kompetenciával. Magukat társadalmi tömegmozgalomnak és a nem hagyományos értelemben vett pártnak nevezik. Sőt a tradicionális, polgári pártpolitikai rendszer logikájának ellentmondva, lényegüket olyan „pártellenes pártként” (Anti-Partei Partei) fogalmazták meg, amely befolyását valójában a hagyományos politikai rendszer játékszabályainak a tudatos megsértésével éri el. Az országos választásokon elért sikereik után sem feledkeztek meg hangsúlyozni, hogy a parlamentet a demokrácia pusztán egyik pillérének tekintik. „Fél lábukkal” továbbra is a tömegmozgalmakra támaszkodnak, parlamenti jelenlétük az alternatív mozgalmak „meghosszabbított karja”. Tömegmozgalmi szerepük fontosságát a többi között abban határozzák meg, hogy ilyen módon a parlament többségi döntéseit a helyi és regionális polgári iniciatívák többségi döntéseivel ellensúlyozzák. Ily módon a zöldek jelentkezésével az NSZK-ban a politikai konfliktus új dimenziót öltött: nem csupán a hagyományos polgári pártok, hanem - mint Claus Offe hangsúlyozza - a politikáról alkotott ellentétes koncepciók is szemben állnak egymással.13 Az egyik oldal a hagyományos pártok által képviselt „haladás” politikai modellje, azaz a polgári pártok által hirdetett alapmeggyőződés a „növekedés”, a „biztonság” és a „társadalmi igazságosság” feladatainak fokozatos megvalósításáról. Ezzel az SPD által is képviselt hagyományos politika-felfogással szemben a „politikai racionalitás” egy másik koncepciója áll, amelyet először nem a zöldek fogalmaztak meg, ám sikereiket nem kis mértékben ennek köszönhetik. Ez a racionalitás az „értékek megőrzését”, pontosabban a béke, a radikális atomenergia- és atomfegyver-ellenesség, a környezetminőség, a hatékonyabb politikai részvétel, az emberi és polgári jogok stb. értékeinek a fenntartását követeli, melyek kockán forognak, s amelyeknek elvesztése jóvátehetetlen katasztrófához vezethet. Ama politika, amely ezt a racionalitást követeli, laikus politika, „új politika”, amely nem a puszta szavazatmaximalizálásra és a technokrata módon szervezett „csinálásra”, hanem a tagadás és tiltás mozgósító erejére épít. Ebben a magatartásban gyökerezik mindenfajta nukleáris fegyver telepítésének és a nukleáris erőművek üzemeltetésének a radikális elutasítása, az egyoldalú leszerelés, a decentralizált területi védelem, végső soron pedig az NSZK NATO-ból való kilépésének, az elhasznált nyersanyagok újrafelhasználásán alapuló „körforgás-gazdaság” vagy éppen a csoporttulajdon követelése.14 A polgári iniciatívák bázisdemokráciájának az ápolása fejeződik ki a hatékonyabb de52
