Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1984 (11. évfolyam)
1984 / 1. szám - Tolnay László: A NATO katonapolitikájának és katonai doktrínájának alapjai
hatásfokkal alkalmazhatók. A NATO atomfegyvereinek gyors és kis területre összpontosítható bevetésétől a Varsói Szerződés erőinek nagyarányú veszteségét remélik, amely megállíthatja az előnyomulást, és lehetővé teszi a kezdeményezés átvételét. A nagy találati pontosságot biztosító technikával viszont a járulékos károkozást szeretnék „elfogadható” szintre csökkenteni. Egyes NATO-szakértők azonban figyelmeztetnek arra, hogy bizonyos alapvető kérdésekre ezek a megoldások sem adják meg a választ. Az egyik ilyen problémát a Szovjetunió hadműveleti-harcászati és közepes hatótávolságú atomfegyvereinek növekedésében látták.19 Ez a folyamat szerintük alááshatja a NATO- atomfegyverek „elrettentő” funkciójának hitelképességét, mivel az azokra kidolgozott koncepciók kivétel nélkül a NATO „hadszíntéri” atomképességeinek fölényén alapulnak. A másik probléma a NATO atomfegyvereinek összpontosításával áll kapcsolatban. A NATO-nak, illetve az atomfegyverek felett közvetlen ellenőrzést gyakorló Egyesült Államoknak már kezdettől fogva két fontos követelményt kellett ezekkel a fegyverekkel kapcsolatban elérnie: biztosítani kellett a fegyvereket a lopástól, a szabotázsakcióktól, ugyanakkor meglepetésszerű támadás esetére gondoskodni kellett sebezhetetlenségükről. Az első az atomfegyverek összpontosítását igényelte, a másik éppen ellenkezőleg: széttelepítésüket követelte meg. NATO-közlések szerint az atomfegyverek felvonultatásának jelenleg is ez a legnagyobb problémája. Az atomtölteteket és -bombákat meglehetősen kisszámú tárolóhelyen, szüntelen őrizettel raktározzák, védelmükre különböző technikai eszközöket és berendezéseket használnak fel. Ezek az intézkedések azonban az atomtárolóhelyeket könnyen azonosítható és felszámolható célpontokká teszik. A NATO-vezetés ezeket a nehézségeket két oldalról igyekszik megszüntetni: bizonyos számú atomfegyverrel felszerelt repülőgépet és Pershing-IA típusú rakétát tart békeidőben is állandó készültségben, ami támadás esetén gyors megtorlással fenyeget. Másodszor felkészül arra, hogy szükség esetén különféle atomtölteteket a béke idei decentralizált tárolóhelyekről a hordozóeszközök közelébe telepítsen. Ez utóbbi azonban megköveteli a támadás gyors és megbízható előrejelzését, különösen olyan körülmények között, amikor a riadóztatási idő a korábbiakhoz képest jelentősen csökken.20 Felmerültek azonban további problémák is: ha ugyanis a NATO az atomtöltetek áttelepítését csak közvetlenül a harccselekmények előtt hajtja végre, az felfedi az atomtámadásra való készülődést, és módot nyújt a Varsói Szerződésnek arra, hogy megtegye a szükséges ellenintézkedéseket.21 Feltehetően ezek az ellentmondások is hozzájárultak ahhoz, hogy az atomfegyverek alkalmazása terén mutatkozó problémák megoldására irányuló erőfeszítések mellett napirendre került a hagyományos erők „elrettentési” mechanizmusban elfoglalt helyének az újbóli áttekintése. Itt mindenekelőtt az új technikai megoldások által biztosított lehetőségeket vették számításba. Abból indultak ki, hogy a technika, elsősorban az elektrotechnika 1970-es években bekövetkezett fejlődé39
