Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - KONFLIKTUSOKRÓL - Joó Rudolf: Az Etnikai konfliktusok okai és jellemzői
A kisebbségi kérdés és az ország gazdasági, társadalmi, politikai, eszmei viszonyai összefüggnek abban az értelemben is, hogy az állam, illetve az etnikum és az állam területén élő közösségek kapcsolatában legtöbbször nehezen vagy egyáltalán nem lehet elkülöníteni a nemzetiségi aspektust a nem nemzetiségitől. Nem létezik „tisztán etnikai konfliktus: az interetnikus kapcsolatokat átszövik-motiválják a társadalomban érvényesülő általános gazdasági, politikai, kulturális tényezők és irányzatok. Az etnikai jellemzők, e közösségek egymáshoz való viszonyai egy általános társadalmi egészbe ágyazódnak be, és nehezen választhatók el a határon túli nemzetközi összefüggésektől és tendenciáktól is. Hiba lenne például a ciprusi görög-török közösség viszályában csak két csoport egymásnak feszülő belső nacionalizmusát látni; nem észrevenni benne a tudati, nyelvi, kulturális összetevőkön túl például a két közösség és a szigetállam egésze általános fejlettségének rejtettebb problémáit, a brit gyarmati múlt néhány máig ható következményét, a közösségek mai viszonyát anyanemzeteikhez, a ciprusi kérdés beleágyazódását a Földközi-tenger keleti medencéje szűkebb, a NATO déli szárnya és a kívülálló országok tágabb regionális problémáiba, valamint a kelet-nyugati viszonyrendszer egészébe. A palesztin kérdés talán még az előbbinél is egyértelműbben bizonyítja a belső etnikai, a gazdasági, a társadalmi, a politikai hatás és a nemzetközi diplomáciai-stratégiai összetevők szoros, esetenként elválaszthatatlan összefüggését.”17 A nemzetiségi jellemzők mint befolyásoló tényezők A nemzeti-nemzetiségi kérdés megoldása döntően a társadalmi és politikai rendszernek a (folyamatosság elemeit is magában hordozó) demokratizmusától függ, ennek szerepe azonban az egyenjogúság megvalósításában nem kizárólagos. A demokratizálás nem lehet csak intézményi és mechanizmusbeli: feltételezi a társadalmi tudat (szemlélet, erkölcs, értékrend) adekvát átalakulását, átalakítását is. „Új politikai intézményeket, így demokratikusokat is viszonylag rövid időn belül lehet megteremteni, de még ha ezek eszményien működnének is - márpedig a valóság sosem eszményi -, az emberek történelmileg megalapozott reakcióképessége, a politikai kultúra egésze, csak igen lassan változik” olvashatjuk a demokratikus politizálás és a politikai kultúra összefüggéseit vizsgáló egyik tanulmányban.18 Ez a megállapítás fokozottan érvényes a nemzetek közötti viszonyra. A nemzeti kérdéshez ugyanis számos ösztönös és érzelmi elem tapad (a patrióta érzéstől a más nemzeteket megbélyegző sztereotípiákon át az idegengyűlöletig), amelyeket nem lehet észérvekkel megragadni, és amelyekre az objektív környezet változása csak lassan hat, és esetleg nem is mindig a várt irányban. Az állam nemzetiségi politikai elvei, intézményei a társadalom cselekvésén keresztül érvényesülnek vagy nem érvényesülnek. A realizálás folyamatában a lakosság (és benne elsősorban a többségi lakosság) általános politikai és jogi kultúráján túl, nagy szerepe van a nemzeti csoportok egymásról alkotott képének, az esetlegesen létező előítéleteknek, megítélési sémáknak, sztereotípiáknak stb. A legrészletesebb jogi garancia és a legjobb szándékú központi politikai akarat is kudarcot szenvedhet a helyi végrehajtó közeg közömbösségén vagy ellenséges magatartásán; ritkábban az is előfordul, hogy az etnikumok közötti kiegyensúlyozott, egészséges kapcsolat pótolja vagy fölöslegessé teszi a nemzetiségi viszonyok részletes, központi szabályozását. (Feltűnő például, hogy milyen kevés jogi normát alkalmaz a finnországi vagy a svájci nemzetiségi politika, szemben az igen kiterjedt és többször átdolgozott belgiumi szabályozással.)19 A nemzetiségpolitika törekvései egy adott időpontban nem feltétlenül határozták meg a nemzetiségi viszonyok minden elemét - benne az egymással szembeni érzelmeket. Ha a politika a szó legeredetibb értelmében vett internacionalista irányultságú, abba az irányba kívánja befolyásolni a nemzetek és nemzetiségek egymásról alkotott képét is; ha azonban nacionalista töltésű, a lappangó előítéleteket, a nemzeti elfogultság ösztönös megnyilvánulásait tudatosan fokozza és irányítja más nemzetek (az államon belül: a kisebbségek) ellen.” Az államnacionalizmus szándékosan vonja el a figyelmet a közös érdekekről, tudatosan irányítja a nemzeti törekvéseket romboló idegengyűlölő irányba. A más közösségekkel szembeni agresszivitás [például az „ősellenség(ek)” kijelölése és a velük szembeni elutasító magatartás meghatározása] csaknem mindig politikai funkciót tölt be; lehet zsákutcába tartó fejlődés neurózisának levezetője vagy belső hatalmi gyengeség rejtője. A más nemzetiségűekkel szemben élesztett indulatok nemegyszer eszmei és cselekvési pótlékként jelennek meg; olyan eszközként, amely alkalmas lehet a tár78
