Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - SZEMLE - Bede Rita: Afrikai egység - illúziók nélkül
májusában szerveződött Sahel-Benin Entente (Antant Tanács), a Casablanca csoport (1961) és a Monrovia csoport (1962), melyek - az Antant Tanács kivételével - az AESZ megalakulásáig működtek. Ekkor az egységszervezet alapszabálya kimondta valamenyi regionális szervezet feloszlatását. Az előbbi regionális szervezetek elsősorban gazdasági együttműködésre törekedtek, de értelemszerűen a hasonló orientációjú és elkötelezettségű országokat tömörítették. Szervezeti keretet adtak a valóságban sem homogén afrikai gazdasági és politikai törekvéseknek, s bár a blokkosodás veszélye fennállt, beindították a magasabb szintű összaf- rikai egység feltételeinek hiányában a regionális integrálódás mechanizmusait. Az afrikai államok belső helyzetét tekintve ebben az időszakban kétségtelenül az egység-tendenciák domináltak. Jelen voltak ugyan a társadalmi fejlődés elmaradottságából, a nemzeti tényezők kialakulatlanságából fakadó belső ellentmondások, a hatalomra törő belső politikai erők megosztottsága és rivalizálása, de mindez alárendelődött a nemzeti és összafrikai szinten szinkronban levő céloknak. A nemzeti függetlenség kivívása és a nemzeti fejlődés folyamatának megindítása valóságos érdekközösséget teremtett. A nemzeti egység túlértékelése azonban belpolitikailag is, az összafrikai egység tekintetében is veszélyes illúziókat szült. Ennek következményeire a kongói tragédia ébresztette rá Afrikát. Az illúziók elsősorban a nemzeti integritás tekintetében voltak szembetűnők, s nem kerültek el olyan politikusokat sem, mint Kwame Nkrumah, Abdel Nasszer, L. S. Seng- hor, Sékou Touré - és hosszan folytathatnánk a sort. Az afrikai egység alapját 1963-1975 között lényegében az antiimperializmus, a kolonializmus- és neokolonializmus-ellenes összefogás, a faji elnyomás megszüntetéséért folyó harc képezte. A korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott a kontinens gazdasági elmaradottságának felszámolásáért és a társadalmi haladás elősegítéséért létrehozandó afrikai együttműködés kérdése. Az egységpolitika mindhárom szintjén - nemzetközi, Afrika-közi és nemzeti - új megpróbáltatásokkal, új politikai erőkkel, új gazdasági és társadalmi jelenségekkel kellett szembenézni. Ez szükségszerűen szaporította a megrázkódtatásokat, heves konfliktusokat váltva ki Afrikában. A korlátozott együttműködés és az érdekkülönbségek heves ütköztetésének párhuzamos jelenléte az afrikai fejlődés egyik természetes velejárója volt. Az enyhülés korszakában a nemzetközi viszonyokban jelentkező pozitív tendenciák kedvezően hatottak Afrika nemzetközi tevékenységére. Az afrikai országok aktív résztvevői lettek az el nem kötelezettek mozgalmának. Az afrikai egységmozgalom és a mozgalmat képviselő AESZ fontos tényezőjévé vált a békéért, a leszerelésért, a népek közötti együttműködésért folyó nemzetközi harcnak. Ugyanakkor mind többször vált szükségessé, hogy alapokmányának szellemében az AESZ visszautasítsa az afrikai konfliktusokra való hivatkozással többször megkísérelt külső beavatkozást. Az antikolonialista harc folytatódott, az AESZ elítélte a gyarmatosító Portugáliát, a fajüldöző politikát folytató Rhodé- siát és a Dél-afrikai Köztársaságot, s leleplezte, hogy az előbbieket támogató nyu66
