Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - SZEMLE - Magas István: A francia gazdaság érdekei és az EK

lémák (a frank elkerülhetetlen leértékelései) oda vezettek, hogy újra kellett rangsorolni a korábbi gazdaságpolitikai célokat. Kimondva vagy kimondatlanul a jelenlegi szocialista kormnyzat is kénytelen volt visszatérni a kényszerű stabilizációs (azaz szigorú takarékossági, illetve exportfejlesztő és importkorlátozó) gazdaság- politikához, amely bizony a dolgok nyers közgazdasági tartalmát tekintve inkább a konzervatív vezetésű többi tőkés ország gazdaságpolitikai gyakorlatához hasonlít, mint a korai (1981. évi) önmagára.

Összefoglalva azt lehet mondani, hogy a gazdasági trendek befolyásolása, kedvező irányba fordítása területén a baloldali kormányzat mozgástere - legalábbis egy-két év távlatában - meglehetősen beszűkült: a gyors javulás belső és külső feltételei egyaránt számos nehézséggel terhesek. Ezek közül a legfontosabb az, hogy az infláció és a munkanélküliség elleni küzdelemben - a tőkés gazdaság láthatatlan vastörvényének engedelmeskedve - az árstabilitás élvez elsőbbséget. A külső fizetési egyensúly helyreállításáig pedig a nagyratörő, a tömegek tetszését elnyerő új elképzelések megvalósítására még várni kell.

A kormányzat számára beszűkülő gazdasági lehetőségek — a „nemzetállami lét” ugyancsak furcsa, de megszokott reakciójaként - ellensúlyozást követelnek egyéb frontokon, mindenekelőtt a külpolitikában: felerősödnek az egyértelműen önálló francia elképzelések, különvélemények és aspirációk a kelet-nyugati kapcsolatok dolgában éppúgy, mint az Észak-Dél vitában. 1

1 E két utóbbi kérdést tárgyalja hosszabb lélegzetű történelmi kitekintésben és igen sokszálú összefüggések megvilágításával Gazdag Ferenc-Kiss J. László „A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években’* c. átfogó tanulmánya (Külpolitika, 1982. 1. sz.), mely a gazdasági, politikai és katona- politikai kapcsolatok alakulásának áttekintése során hasonló felvetésben, ti. „integrációs és nemzetállami” törekvések szembeállításával elemzi a két ország EK-n és az Atlanti Szövetségen belüli érdekei közös sávjának változását, illetve változatlanságát. A szerzők jól kivehető álláspontja, hogy a második világháború után újjárendeződő Európában játszott szerepek különbözősége vezetett oda, hogy a franciák erőteljes, nemritkán nagyhatalmi s így kifejezetten nemzeti aspirációi az NSZK politikai értelemben mindenkoron „igazodó”, de a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban (integrációban) tetten érhető, egyre fokozódó nemzetközi érdekeltségével állíthatók szembe.

2 Lásd például Paul Taylor: Interdependence and Autonomy in the European Communities: The Case of the EMS. Journal of Common Market Studies, 1980. június.

3 A francia tervezés szerepének, jelentőségének változásáról, a háború utáni „szigorú” újjáépítési évek, az EK-hoz való csatlakozás, illetve az 1979-es évek új világgazdasági konstellációjának összefüggésében lásd részletesebben Magas István: Franciaország. In Korunk világgazdasága. II. kötet (szerk.: Nyilas József), IV., átdolgozott kiadás, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (megjelenés alatt).

4 Edmund Stillman et al.: L’envol de la France dans les années 80. Párizs, 1973.

6 Ismeretes, hogy a francia frank gyengesége miatt 1974-ben kilépett a közös valutakígyóból, 1980-ban azonban a barre-i gazdaságpolitika egyik jelentős eredményeként a francia frank már az EMS egyik legerősebb valutája volt, míg a DM az egyik leggyengébb. 1981—82-re az előző évben kialakult erőviszonyok némiképp ismét átrendeződtek, főleg azért, mert a dollárhoz képest mindegyik valuta pozíciója erőteljesen megrendült, a nyomást azonban szemmel láthatóan a frank bírta kevésbé, a két év alatt több mint 20 százalékkal leértékelődött. A francia-nyugatnémet kereskedelem folytonosan duzzadó NSZK többlete, valamint egyéb (versenyképességi és spekulációs) tényezők miatt a frank a DM-hez képest is komoly (1981-1983 között több mint 15 százalékos) leértékelést szenvedett el.

61