Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 4. szám - SZEMLE - Magas István: A francia gazdaság érdekei és az EK

aránt sajátosnak minősíthetők: a francia törekvések mind politikai, mind gazdasági dimenziókban - hol erősebben, hol gyengébben - kezdettől fogva magukon viselték és viselik a nemzeti (nagyhatalmi) érdekvédelem jegyeit az EK-ban, a NATO-ban, a globális tárgyalásokon egyaránt. A F. Mitterrand elnök baloldali kormányzata által képviselt politikai és gazdaságpolitikai vonalvezetés - legalábbis a hatalomátvétel, 1981 májusa óta eltelt két évben-,úgy tetszik, erősebben igyekszik a nemzeti jegyeket érvényre juttatni, mint a V. köztársaság korábbi jobboldali kormányzatai.

A francia baloldal „kísérlete” két szempontból is különösen izgalmas - s ezért jogosan került számos nemzetközi gazdasági-politikai elemzés középpontjába - egyfelől új és kockázatos, az 1980-as évek elejének konzervatív befolyású tőkés világában kétkedve figyelt utakat tör a gazdaságpolitikában (szokatlan válságellenes lépéseket tett és tesz); másfelől némiképp átértékeli nemzetközi (EK-beli) gazdasági-politikai szerepét.

A nagyobb feladat azonban a francia nemzetgazdaságban foganatosítandó válságellenes intézkedések kidolgozása és végrehajtása. A mai kormányzat a külgazdasági diplomáciájában az ország külső gazdasági környezetének, az EK-ban kivívott helyének megőrzésére törekszik.

Jelen tanulmány a francia szocialista párti kormányzat gazdasági lépéseinek jobb megértéséhez kíván adalékokkal szolgálni azáltal, hogy bemutatja az EK-n belül húzódó francia érdekek viszonylag változatlan sávjait, továbbá a közösségi integrációs lépések és a nemzeti törekvések kereszteződéseit.

Változó előjelű integrációs folyamatok

Az 1970-es évek második felére az Európai Közösség mint integrációs tömörülés - csakúgy, mint az egyes tagországok — új típusú problémákkal találta magát szembe.

Az egyes nemzetgazdaságok fejlődését jellemző, erősödő divergencia egyre csökkentette a tagországok gazdaságpolitikai autonómiáját; az EK-nak a kiegyenlítő mechanizmusok fokozott érvényre jutásáról kellett gondoskodnia. Azonban az ún. negatív integráció lezárultával (a kereskedelmi, jogi és egyéb intézményes korlátok közösségen belüli lebontásával, mely folyamat még egyértelműen a tagországok gazdaságfejlettségi szintjei kiegyenlítődésének irányában munkált) akadályok gördültek az ún. pozitív integráció elmélyülésének útjába. A nemzeti gazdaságpolitikáért felelős kormányzatokra kettős nyomás nehezedett: egyfelől az EK nagyobb fokú együttműködést szorgalmazott a monetáris, regionális és a közös iparpolitikában, valamint a vállalati törvények harmonizációjában; másfelől a nemzeti érdekképviseleti szervek, illetve érdekcsoportok éberen őrködtek a nemzeti függetlenség megőrzésén, arra törekedve, hogy a nemzeti döntéshozatali mechanizmusok az említett területeken is változatlanul érvényesülhes46