Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
fegyverzetekre vonatkozó tárgyalásoknak akkor van értelmük, ha a hatalmi egyensúly helyreáll Európában. A francia megítélés szerint ugyanis ez az európai egyensúly a Szovjetunió túlfegyverkezése miatt borult fel. Az európai hatalmi egyensúlyra vonatkozó értékelések az új francia külpolitika legalapvetőbb részét jelentik, s e tekintetben Mitterrand álláspontját az V. köztársaság eddigi elnökei sorában de Gaulle tábornokéhoz kell viszonyítanunk. Ha a folyamatosságot keressük Mitterrand külpolitikájában, akkor az elődöt sokkal inkább a de gaulle-i, mint a pompidoui vagy giscard-i politikában találjuk meg. Pompidou (1969—1974) alapvető gondja - a gaulle-izmus kereteinek megtartása mellett - az volt, hogy Franciaországnak ipari nagyhatalommá kell válnia, Gis- card elnöknek (1974-1981) pedig - aki kénytelen volt konstatálni, hogy az 1970-es évek két árrobbanása és a világgazdasági válság drasztikusan csökkentette a francia politika mozgásterét - az volt fontos, hogy Franciaország megőrizze helyét a világ fejlett ipari nemzetei között. Sőt a „fejlett liberális társadalom” kiépítésének igényével még modellé is kívánt válni a válságban levő polgári demokráciák számára. Félretolva ezeket az egyébként igazolható, de túlságosan pragmatikusnak ítélt törekvéseket, Mitterrand inkább de Gaulle hagyatékához nyúlt vissza. A tábornok szerint Franciaországnak különleges küldetése van a világban, s ennek tudatában igyekezett a francia külpolitikát a hatalmi politika egyensúlyrendszerébe ágyazni. Mitterrand úgy akar továbblépni, hogy Franciaország sorsát egy új típusú „szocializmus” franciaországbeli és nyugat-európai propagálásával köti össze.26 Üj utat keres az általa totálisnak nevezett szovjet modell és a tőkés piac- gazdaságot érintetlenül hagyó, csak az elosztás szférájában tevékenykedő skandináv szociáldemokrata modell között.27 A Mauroy-kormány programjának külpolitikai fejezete a nyugat-európai integráció építését és Franciaország függetlenségének erősítését helyzete előtérbe. Eszerint Franciaország úgy formálhatja a legbiztosabban —, s számára kedvező módon - nemzetközi környezetét, hogy együttműködik a nyugat-európai integráció építésében. Az együttműködés fő területeiként a program a tagországok gazdasági fellendítését, a foglalkoztatottság védelmét, az egyenlőtlenségek enyhítését és a fejlődő országokkal való együttműködést jelölte meg. A vitatott kérdésekről - a közösségi költségvetés megoszlásáról, a közös mezőgazdasági politika reformjáról és az EK kibővüléséről — a program úgy foglalt állást, hogy azokat Franciaország „építő szellemben” fogja megtárgyalni. Új mozzanata a programnak, hogy az együttműködést a francia kormányzat ki kívánja terjeszteni a „szociális kérdésekre” is. A külpolitikai akciók közvetlen célkitűzései között olyanok szerepelnek, mint Franciaország helyének megőrzése a világban; harc a nemzetközi jog tiszteletben tartásáért és a „nemzeti szolidaritás” erősítéséért.28 Mitterrand tett lépéseket arra is, hogy biztosítsa amerikai oldalról a „változás jegyében fogant bel- és gazdaságpolitikája feltételeit”. Az események eddigi menete szerint azonban kevés sikerrel. Nemcsak olyan jelei voltak ennek, mint az 30
