Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 4. szám - Gazdag Ferenc: A változás korlátai: Mitterrand külpolitikája 1981-1983 között
összefüggő kérdéseknek, és a fejlődő államoknak nyújtott segélyek megkétszerezését tervezi.14 Jacques Huntzinger-nek, a PS nemzetközi kapcsolatokért felelős országos titkárának elemzése alapján15 bővebben és közelebbről is megvizsgálhatjuk a szocialista párti gondolatmenet összetevőit. Eszerint a világ a nemzetközi rendszer válságának kiéleződött szakaszában van, mert a három világ: a nyugati, a kommunista és a fejlődő világ egyaránt válságban van. A három válság nem azonos jellegű ugyan, de kapcsolat van közöttük. A leglényegesebb a nyugati világ válsága, mert a nemzetközi politikai rendszer mindeddig a Nyugat által felállított és létrehozott gazdasági, kulturális és politikai értékek alapján funkcionált. Most e rendszer három fő eleme: a növekedéscentrikus nemzetközi gazdasági rendszer, a nyugati világ kulturális hegemóniája és az Egyesült Államok vezető szerepe rendült meg egyidőben. A gazdasági válság mélysége és hatásai kézzelfoghatók, Huntzinger nem is fordít nagyobb energiát taglalásukra. Mindössze arra mutat rá, hogy a gazdasági válság következményei nemcsak gazdaságiak, hanem politikaiak és erkölcsiek is: „Eltűnik az állampolgári szellem, az általános érdek iránti érzék, a kollektív erőfeszítésekhez való kedv, az erény becsülete abban az értelemben, ahogyan Montesquieu beszélt róla.”16 A gazdasági bajokhoz járul a „Nyugat kulturális hegemóniájának vége”, vagyis az, hogy a második világháború után kialakult liberális ideológiákra támaszkodó nemzetközi intézmények és politikai értékek egyetemességében való hit megrendülőben van. A Nyugat egyfelől arra döbbent rá, hogy ezen értékek alapján nem képes megmagyarázni a harmadik világ olyan jelenségeit, mint pl. az iszlám fundamentalizmus, másfelől pedig arra is - és erre jó illusztrációként szolgálhatnak az UNESCO égisze alatt az új információs világrendről folyó vitáik -, hogy ezek az értékek mindinkább csak a saját társadalmaikra érvényesek. Végül a nyugati világ válságához nagymértékben hozzájárult, hogy az Egyesült Államok nem tudott igazi vezető nagyhatalommá válni. Ahogyan Huntzinger fogalmazta: „A reaganizmus ma az Egyesült Államok önmaga iránt érzett aggodalmát fejezi ki. Ahhoz, hogy egy állam nagyhatalom legyen, nem elég, ha időnként öklével veri az asztalt. Ehhez nagy tervekre van szükség”.17 A kommunista pártok által vezetett országok belső problémáinak lényegét a francia szocialisták abban látják, hogy ezekben az országokban - szerintük - erodálódtak a stabilitás alapjai: negatívan változott a kapcsolat a hatóságok, a hatalom és a néptömegek között, s a világhatalommá fejlődéssel szemben „ . . . a gazdasági és társadalmi pangás, a technológiai függőség és az intézmények gyenge működése áll”. Huntzinger ismétli a PS programjának azt a megállapítását, hogy ,,. . . a szocialistáknak nevezett társadalmak nem tekinthetők annak”, mert - legalábbis szerinte - „a hatalom mechanizmusa lényegében továbbra is arra szolgál, hogy biztosítsa a kizsákmányolást, a felhalmozást, a társadalom megszervezését és az állami párt uralmát a társadalom felett”.18 26
